
Archív.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Az iskolakezdést megelőzően tartják a gyergyószárhegyi Tatárdombnál azt a közös imádkozást, ahol a gyerekek számára a közelgő tanévhez Böjte Csaba testvér kér megerősítést. Ugyanakkor ez az az alkalom, amikor a gyergyószéki székelyek megemlékeznek őseik hősiességéről, amely 1658. szeptemberében a Moldva felől betörő, tízszeres túlerőben lévő ellenség legyőzéséhez vezetett. Az ünnepséget idén augusztus 31-én tartják.
2019. augusztus 23., 20:322019. augusztus 23., 20:32
2019. augusztus 23., 20:332019. augusztus 23., 20:33
A Böjte Csaba testvér által celebrált szentmise, az emlékműnél zajló koszorúzás és az ünnepi beszédek után sportdélutánt szervez a Madárfészek-Godako Ökölvívó Akadémia. Ennek keretében bemutató jellegű ökölvívó mérkőzések lesznek, ahol az akadémia neveltjei magyarországi bokszolókkal küzdenek meg, de jelen lesz Erdei Zsolt „Madár”, korábbi világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is, aki közönségtalálkozón osztja meg emlékeit és ad tanácsokat a mai sportoló reménységeknek. Nyilvános edzést is tart, amelybe gyerek és felnőtt egyaránt bekapcsolódhat.
Labdarúgó mérkőzéseket is tartanak, ahol pályára lépnek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthonok lakóiból alakuló csapatok, de a Madárfészek–Godako Ökölvívó Akadémia sportolói is. A sportrendezvények a hagyományteremtő szándékkal elinduló Tatárdomb Kupa keretében zajlanak.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!