
Akik már eltervezték, nem mondják le. Kérdés, hogy időben visszaér-e a pap, hogy összeadja az ifjú párt. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Bankettet, kicsengetési ebédeket ütemeztek át Ferenc pápa látogatásának idejéről más időpontokra Csíkszeredában, azonban az esküvők nagy részét az előre megbeszéltek szerint megtartják június 1-én a csíki rendezvénytermekben.
2019. március 07., 14:292019. március 07., 14:29
Mindössze a kicsengetési ebédeket kellett átszervezni az ügyfeleik kérésére Ferenc pápa csíksomlyói látogatása miatt május 31-éről május 29-re, de ezeket mind meg tudták oldani – tudtuk meg Tamás Kacsó Gáspártól, a csíkszeredai Hargita Vendégváró étteremvezetőjétől. Hozzátette, azonban, hogy
„Amíg az ügyfél le nem mondja, addig mi tartjuk magunkat a megbeszéltekhez” – tette hozzá az étteremvezető. Egyébként a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti héten nagyszámú zarándok érkezik a városba, azonban ez nem érinti a vendégvárót, merthogy nem étteremként, hanem rendezvényteremként működnek, és csak előre megtervezett eseményekre, előzetes rendelés alapján állnak rendelkezésre. Püsök Lóránd, a Hunguest Hotel Fenyő marketing igazgatója pedig arról beszélt, hogy
Ugyanis amikor értesültek arról, hogy Csíksomlyóra érkezik a pápa június 1-én, azonnal szóltak a Fenyőnek és sikerült egy későbbi időpontra átütemezniük az eseményt. „A szálloda pedig a pápalátogatás idején teltházas lesz, az éttermünkben pedig biztosítjuk az étkezést is a szállóvendégeinknek” – tette hozzá a marketingigazgató. Kolcser Anna, a csíkszeredai Park Hotel és Vendéglő ügyvezetője megkeresésünkre arról beszélt, hogy június 1-én lakodalmat tartanak náluk, a szállásaik és a rendezvénytermük eleve foglalt lesz emiatt. A pénteki kicsengetési ebédet pedig kérésre szerdára helyezték át. Egyébként az éttermükben igyekeznek felkészülni a nagyszámú zarándok kiszolgálására, hiszen helyszínileg a csíksomlyói Szék útja mellett működnek, ezért számítanak arra, hogy a pápalátogatás idején jelentősen növekedni fog a fogyasztás. Egy alcsíki fiatal pár éppen Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának napján tartja esküvőjét Csíkszentmártonban, a lakodalmat pedig Csíkszentkirályon. Elmondásuk szerint
„Még a közúti rendőrségnél is érdeklődtünk, hogy szükséges lesz-e engedélyekért folyamodjunk, hogy engedjék át vendégeinket azon a szombaton a városon, de egyelőre még nem tudtak pontos információval szolgálni, hogy hol és mikor lesz korlátozva a forgalom a városban” – jegyezték meg. Egyébként amint január közepén megtudták, hogy pont az esküvőjük napján érkezik a római katolikus egyházfő Csíksomlyóra, azonnal felhívták a zenekart, a lakodalmas gazdát, a rendezvénytermet működtetőket, és az őket összeadó papot is, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy meg tudják tartani az eredeti elképzeléseik szerint az esküvőjüket.
– osztották meg.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!