
Együttélésről értekeztek, tanulmánykötetet mutattak be Gyergyószentmiklóson
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson az Örmény Közösségi Ház adott otthont vasárnap az ünnepi szentmise után az Együttélési modellek a Kárpát-medencében címmel megjelent kötet bemutatójának, illetve az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége (EMÖSZ) életében történelmi eseménynek számító csatlakozási egyezmény aláírásának is.
2018. április 30., 19:292018. április 30., 19:29
2018. május 01., 18:052018. május 01., 18:05
Az Együttélési modellek a Kárpát-medencében című kötet a hasonló című 2016-ban Budapesten az Országházban tartott konferencia anyagát tartalmazza
A kötetet bemutatták a szerkesztők, Turgyán Tamás örmény szószóló és Puskás Attila, az EMÖSZ elnöke. Az öt évvel ezelőtt alakult EMÖSZ több kiadványt is megjelentetett, és még tervezik továbbiak szerkesztését is. A szövetség életéről, tevékenységükről, céljaikról Puskás Attila elnök beszélt. Mint mondta,
Az ötlet, az ember fontosságát emelte ki szövetség munkájában, mint mondta e kettő sokkal nagyobb gond, mint a pénz előteremtése. Az egymás megismerése, az örménység megismertetése a célja a kiadványaiknak. Az együttélésről szóló kötetet, melyben a gyergyószentmiklósi Garda Dezső történész is értekezik, az együttélés szép példáival is alátámasztotta Puskás Attila. Az eseményen jelen volt Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármestere is, mint mondta
Fotó: Baricz Tamás Imola
A könyvbemutatón jelen lévő Turgyán Tamás örmény szószóló is beszélt a tanulmánykötet létrejöttéről, az egymás mellett élő nemzetiségek együttéléséről, arról, hogy alig ismerjük egymás történelmét, a szomszédunk nemzetiségét.
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetségéhez való csatlakozási igényt is megfogalmazott egy magyarországi örmény nemzetiségű önkormányzat, a kaposvári örmény nemzetiségű önkormányzat. A csatalakozási nyilatkozatot Turgyán Tamás és Puskás Attila látta el kézjegyével látta el. Turgyán Tamás jelezte:
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!