Hirdetés
Hirdetés

Tanévkezdés: türelemre intenek a rendőrök Székelyudvarhelyen

Nem csak a rendőrökön, a gépjárművezetőkön is múlik a forgalom zavartalansága iskolakezdéskor •  Fotó: Lukácsi Lehel

Nem csak a rendőrökön, a gépjárművezetőkön is múlik a forgalom zavartalansága iskolakezdéskor

Fotó: Lukácsi Lehel

Tanévkezdéskor jelentősen megnövekedik a forgalom mind a tanintézmények környékén, mind a városközpontba vezető útszakaszokon – hívja fel a lakosság figyelmét lapunkon keresztül is László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője.

Kudelász Nóbel

2021. szeptember 12., 14:322021. szeptember 12., 14:32

Munkatársai az állami rendőrséggel és az iskolákkal, óvodákkal közösen igyekeznek majd a biztonságos közlekedést elősegíteni, fontos tehát, hogy a forgalomban résztvevők kövessék az utasításaikat.

Hirdetés

Emellett László Szabolcs szerint a türelem a legfontosabb, valamint az, hogy időben induljunk el, ezzel csökkentve a sietségből, figyelmetlenségből adódó balesetek kialakulásának lehetőségét. Akinek kisgyereke van, az jellemzően az iskolához, óvodákhoz közelebb keres parkolóhelyet, erre is figyelni kell. A nagyobb gyerekekkel keressünk távolabbi parkolási lehetőséget. Ugyanakkor zsúfoltak lesznek a városba vezető főbb útvonalak is, ezt idővel úgy is lehet csökkenteni, hogy egy autóval több gyermeket is szállítanak – tette hozzá László Szabolcs. A legforgalmasabb időszakok a 7:40-8:05, illetve a 15:30-16:30 közti intervallumok, ekkor rendőri irányítással zajlik majd a forgalom a városközpontban – mondta László Szabolcs.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat

Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat
2026. szeptember 01., kedd

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség

Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség
2026. szeptember 01., kedd

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje

Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen

Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott

Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott
2026. szeptember 01., kedd

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?

Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi

A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi
2026. szeptember 01., kedd

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban

Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban
Hirdetés