
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi Kultúrpalota Kisterme adott otthont a magyarországi Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kolozsvári Egyetemi Programja 2021–2022-es tanévnyitó ünnepségének kedden délután. Az évnyitó idei díszvendége Sohrab Ahmari író, a New York Post, a The Catholic Herald és a First Things szerkesztője volt, illetve köszöntőt mondott Orbán Balázs, Magyarország miniszterelnökének politikai igazgatója, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint az MCC kuratóriumi elnöke.
2021. október 05., 21:382021. október 05., 21:38
A járványhelyzet alakulása miatt Kolozsváron nem lehet jelenleg rendezvényeket tartani, ezért a szervezők úgy döntöttek, idén a marosvásárhelyi Kultúrpalotában rendezik meg az évnyitót. A rendezvényt a magyar himnusz közös eléneklésével nyitották meg kedden délután öt órától a Kultúrpalota Kistermében, amelyen részt vett Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke és Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is.
Talpas Botond
Fotó: Haáz Vince
Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységeiért felelős vezetője elmondta, az idei tanévben 77 diák kezdte meg az MCC Kolozsvári Egyetemi Programját.
– fogalmazott köszöntőbeszédében Talpas Botond. Hozzáfűzte, ebben nyújtanak nekik segítséget kurzusok, műhelyfoglalkozások, filmklub, tanulmányi kirándulások, vitakör, bentlakásos élmények és konferenciák útján.
Fotó: Haáz Vince
Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön idén szeptembertől kétszáz ötödikes és hatodikos diák kezdte meg tanulmányait az MCC fiatal tehetség programjában, illetve 18 politikai iskolás és 224 középiskolás vehet részt az erdélyi középiskolás programban. Összesen 1019 diák kezdi meg Erdélyben az MCC-vel az idei tanévet – összegezte az MCC erdélyi tevékenységeiért felelős vezetője.
Péter Ferenc
Fotó: Haáz Vince
Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke kiemelte, megtisztelő, hogy a népszerű magyarországi tevékenységek ide is eljutottak. „Ebben a gyorsan változó világban szükség van a jó alkalmazkodókészségre, a spontaneitásra, de a társadalmilag hasznos közösségi célokat szolgáló képzésekre is, úgy gondolom, ti ezt választottátok” – köszöntötte az MCC diákjait a megyei tanács elnöke.
Soós Zoltán
Fotó: Haáz Vince
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is gratulált a Mathias Corvinus Collegium vezetőinek és hallgatóinak. Mint fogalmazott, az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményévé nőtte ki magát, amelynek célja az utánpótlás-nevelés és a tehetségek felkarolása, tehát a jövőben kamatozó befektetés. Hangsúlyozta, Marosvásárhely nyitott a Mathias Corvinus Collegiummal való együttműködésre.
Orbán Balázs
Fotó: Haáz Vince
Orbán Balázs, Magyarország miniszterelnökének politikai igazgatója, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint az MCC kuratóriumi elnöke is köszöntötte a friss diákokat, aki családként utalt az MCC csapatára.
„Amikor a magyar nemzet sikeres volt, mindig voltak olyan mecénások, később olyan intézmények, amelyek kifejezetten a legtehetségesebb diákokkal foglalkoztak. Hogy a bennük lévő ambíció és elköteleződés ki tudjon bontakozni, és az egyéni siker és a közösségi siker olyan egyenletbe tudjon összeállni, amely világos és szép, a matematika tiszta nyelvét adja ki” – hangsúlyozta Orbán Balázs. Mint kifejtette, a tervük az, hogy a Mathias Corvinus Collegium a 21. század ilyen intézménye lesz.
– részletezte. A Magyar Országgyűlés tavaly jelentős támogatásban részesítette az MCC-t, földrajzi és szakmai értelemben tudnak terjeszkedni. A cél az, hogy pár éven belül 35 helyen nyújtsanak képzéseket a Kárpát-medencében, és egyidejűleg tízezer diákja legyen a kollégiumnak.
Fotó: Haáz Vince
– sorolta az MCC kuratóriumi elnöke. Az MCC képzési programjait hungarikumnak nevezte, és kiemelte, kritikai gondolkodásra, nyitott szellemre, tudásra, érvelésre, nemzetközi kiválóságra és hazaszeretetre, illetve ezek kombinációjára van szükség, hogy valaki sikeres tudjon lenni, az MCC pedig ezen értékek szellemében alakult.
Sohrab Ahmari
Fotó: Haáz Vince
A rendezvény díszvendége Sohrab Ahmari iráni származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő író, a New York Post, a The Catholic Herald és a First Things szerkesztője volt. Az MCC tanévnyitó ünnepségén elmesélte, hogyan került Amerikába, mi fogadta őt ott az „amerikai álom” helyett, hogyan talált rá mégis önmagára, és miért tért át a katolikus hitre. Hangsúlyozta, a normalitás érték, ajándék, és mint fogalmazott, mégis a mai világban a normalitás rendszeres támadás alatt van az ideológiák hirdetőinek részéről, akik annak védelmében szólalnak fel. Hozzátette, ne becsüljék alá azt, amire a fiatal, de elkötelezett vezetők képesek egy olyan régióban, mint amilyen ez a régió.
Fotó: Haáz Vince
Az ünnepélyes tanévnyitó zongorajátékkal és a Szózattal zárult.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!