
Fotó: Facebook/Tánczos Barna
Románia jövőre nem engedheti meg magának a „kilengéseket”, amit belefoglalnak a költségvetésbe, azt tiszteletben kell tartani – mondta a hétfői kormányülést követő sajtótájékoztatóján Tánczos Barna.
2024. december 31., 10:532024. december 31., 10:53
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, nem akarnak még több terhet róni a vállalkozói szférára, ezért igyekeznek úgy felépíteni a 2025-ös költségvetést, hogy ne legyen szükség sem a jövedelemadó, sem az áfa növelésére – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
Tánczos azt is elmondta, hogy ha minden a tervek szerint halad, január végéig elfogadhatják a 2025-ös büdzsét. A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 2025-re vállalt költségvetési hiánycélt mindenképpen tartani kell majd.
– fogalmazott, hozzátéve, ha bizonyos költségekre nincs pénzügyi keret, azt még januárban közölni kell, fel kell vállalni a döntést.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás