
A cél, hogy minél több turista érkezzen Marosvásárhelyre. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Évi 800 ezer euró (közel 4 millió lej) értékű támogatást nyújtana Maros Megye Tanácsa azoknak a légitársaságoknak, amelyek Marosvásárhelyre indítanának járatot.
2020. december 28., 19:062020. december 28., 19:06
2020. december 29., 09:352020. december 29., 09:35
A közpénzeknek erre a célra való felhasználásával az idegenforgalmat szeretnék fellendíteni a megyében – tudtuk meg Peti Andrástól, a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatójától.
A tervet előbb az Európai Bizottságnak kell bemutatni, és miután az jóváhagyta, kezdődhet a megvalósítás különböző pályázatok, közbeszerzési eljárások meghirdetésével. Két Európai Unió által finanszírozott pályázatot is készül benyújtani a Maros megyei tanács a repülőtér fejlesztésére. Ahogy az igazgató a Székelyhonnak elmondta,
az egyik pályázat az utasfogadó terminál bővítését, illetve a két repülőgép-parkoló összevonását célozza,
a másik pályázat révén a tűzoltóállomás és az utaskiszolgáló bővítését szeretnék megvalósítani.
A marosvásárhelyi repülőtéren január 4-ig szünetel a London-Luton járat, valamint február végéig a budapesti is fel van függesztve. A Dortmundba és Memmingenbe tartó járatok működnek. Azoknak az utasoknak, akik onnan érkeznek, nem kell kéthetes karanténba vonulniuk.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!