
Fotó: Erdély Bálint Előd
Új faluszépítő programot indítottak Lövétén: a megyei út ment házak felújításokba kezdő lakói ingyenesen igényelhetnek falfestéket a polgármesteri hivatalnál egy helyi származású vállalkozónak köszönhetően. A helybélieknek nagyon tetszik a kezdeményezés, és szeretnék, ha a többi utcára is kiterjesztenék az igénylési lehetőséget.
2019. október 20., 15:302019. október 20., 15:30
Egy helyi származású vállalkozó ajánlotta fel, hogy ingyenesen biztosít falfestéket, illetve féláron nemesvakolatot a főút mentén és a Kirulyfürdő felé vezető utcában lakók számára, akik házaik külsejét újítanák fel – fejtette ki lapunknak Mihály Dénes polgármester. Mint mondta, a cégtulajdonos azt is megígérte, hogy a korszerűsítések anyagi hátterét is biztosítja azon idősek számára, akik ezt már nem képesek elvégezni. A polgármesteri hivatal csak az akció lebonyolítását vállalta fel, ami azt jelenti, hogy intézményüknél lehet építkezési anyagokat igényelni, és ők fogják ellenőrizni, hogy azok megfelelően voltak-e hasznosítva.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A régi időkben is ezek a színek voltak jellemzők a helyi házak esetében. „Erre azért gondoltunk, mert el szeretnénk kerülni, hogy a végén éppen az elképzelés ellentettje valósuljon meg, vagyis tiritarka legyen a falu” – így Mihály. A tisztségviselő hangsúlyozta:
Fotó: Erdély Bálint Előd
Eddig több mint harmincan igényeltek építőanyagokat – ők már el is vihetik azokat a hivatal egyik ingatlanjától, de új jelentkezőket is várnak az intézménynél. A polgármester elmondta,
György László helyi lakos szerint nagyon hasznos kezdeményezésről van szó, így abban reménykedik, hogy hamarosan az összes utcára kiterjesztik az igénylési lehetőséget, és ő is csatlakozhat az akcióhoz. „Mindannyiunknak büszkeség, ha szép faluban élünk” – fogalmazott.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Régebben is voltak hasonló faluszépítő programok Lövétén, akkor azonban anyagi támogatást kaptak a lakók házaik külső felújítására – magyarázta Mihály Dénes. Rámutatott, az önkormányzatnak mindig is célja volt egy rendezett falukép kialakítása.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A polgármester tisztában van vele, hogy kis alapterületűek az udvarok, így ott nem lehet mindent tárolni, ezért külön területet biztosítana e célból a település határában. Itt egy szimbolikus összegért tárolhatnák gépeiket a helybéliek.
Fontos, hogy a fejlesztések mellett a rendezettségre is odafigyeljünk, ha egy élhetőbb települést szeretnénk” – közölte Mihály Dénes.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!