
Ha meghirdetik az igazgatói állásra a versenyvizsgát, Tamási Zsolt is megpályázza. Archív
Fotó: Haáz Vince
Január 14-én hirdeti meg a versenyvizsgát a Maros Megyei Tanfelügyelőség a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatói állására. Január 15. és február 1. között lehet majd iratkozni, a vizsgát – szóbelit és írásbelit, illetve interjút – pedig február 15–22. között tartják.
2019. január 08., 15:132019. január 08., 15:13
2019. január 08., 15:142019. január 08., 15:14
Tamási Zsolt, a katolikus gimnázium igazgatója, aki 2018 szeptemberében hat hónapos megbízatást kapott az oktatásügyi minisztériumtól, érdeklődésünkre elmondta, februárban lejár az ideiglenes kinevezése, tehát várhatóan valaminek történnie kell „Ha kiírják a versenyvizsgát, természetesen jelentkezem, és megpályázom az állást” – hangsúlyozta az igazgató. Arra a kérdésünkre, hogy miképpen értékeli az elmúlt fél évet, úgy fogalmazott, hogy
„A legfontosabb, hogy volt mellettem egy csapat, akikkel jól lehet dolgozni, akik ismerik az iskola működését, azt, hogy mire van szükség, mit kell fejleszteni, milyen kapcsolatokat kell feleleveníteni” – fogalmazott Tamási.
A jelenlegi igazgatóval indult a katolikus gimnázium 2014-ben, amelyet több irányból is támadás ért, végül a korrupcióellenes ügyészség miután felfüggesztette Tamásit igazgatói posztjából, eljárást indított ellene, valamint az akkori főtanfelügyelő Ştefan Someşan ellen, aki aláírta az iskolaalapítási okiratot. Az iskolát felszámolták, majd 2018-ban miniszteri jóváhagyással újat indítottak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!