Hirdetés
Hirdetés

Tamás Sándor „forró kövön sülő húsról” posztolt a legnagyobb kánikulában

• Forrás: Tamás Sándor/Facebook

• Forrás: Tamás Sándor/Facebook

Minden idők talán legnagyobb romániai hőségében posztolt „forró kövön sülő húsos” kisvideót Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, elfeledkezve arról, hogy erdőben tilos tüzet gyújtani.

Kozán István

2024. július 14., 16:462024. július 14., 16:46

2024. július 14., 16:572024. július 14., 16:57

Rendkívül felelőtlen módon viselkedett Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a hétvégén egy kisvideón mutatta be, ahogy a Kismély nevű erdőben húst sütnek forró kövön. A videó alatt többen jó étvágyat kívántak a politikusnak, sokan azonban rögtön feltették a kérdés, hogy erdőben mióta „szabad tüzet gyújtani”.

Volt aki ennél is továbbment, és előrelátóan így fogalmazott: „Rendkívül veszélyes, könnyen szem nélkül maradhat az ember, a kövek nagy része ugyanis erős hő hatására látványosan képes felrobbanni és az ember feje mellett zugnak el kőszilánkok, mintha amerikai elnökjelölt lenne.”

A kritikákra a politikus nem válaszolt, ráadásul a posztot sem távolította el vasárnap délutánig. Egyébként nem hiába keltett feltűnést a poszt, ugyanis

Romániában a vonatkozó jogszabályok értelmében kánikulában tűzgyújtási tilalom van.

Arra kérik a kirándulókat, hogy ne gyújtsanak tüzet

Az utóbbi időszakban naponta mintegy 1000 hektárnyi elszáradt növényzet ég le ellenőrizetlenül Romániában.

Az utóbbi 24 órában történt 195 tűzeset közül 138-ban tarlótüzeket kellett megfékezniük a tűzoltóknak.

Nyolcadik napja pusztít a tűz például a Vaskapu-szorosban lévő Szinice (Svinița) természetvédelmi területen, ahol már 250 hektáron égett le a tűlevelű erdő. A meredek, sziklás területet csak gyalogosan, és quadokkal tudja megközelíteni az oltásban részt vevő több mint száz hivatásos és önkéntes tűzoltó. Munkájukat néhány napja a hadsereg két Spartan C-27-es repülőgépe és a belügyminisztérium újonnan beszerzett Black Hawk helikoptere is segítette.

Hirdetés

A katasztrófavédelem közleménye szerint a helikopter csütörtökön 73-szor dobott le fordulónként 2 és fél tonna vizet, míg a repülőgépekkel – amelyek háromszor fordultak – alkalmanként 5 darab ezerliteres víztartályt dobtak le az égő erdőre.

A katasztrófavédelem egyébként naponta tesz közzé felhívásokat, amelyekben a tarlóégetés tilalmára és a kiszabható súlyos pénzbírságokra figyelmezteti a lakosságot, ugyanakkor

arra kéri a kirándulókat, hogy ne gyújtsanak tüzet, és ne dobjanak el sehol égő cigarettát.

Romániában harmadfokú hőségriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombatra és vasárnapra az ország több mint háromnegyedére, ahol a hőmérsékleti csúcsértékek 37 és 41 Celsius-fok között várhatók. Az előrejelzés szerint a hőség a jövő hét elején tovább fokozódik.

korábban írtuk

Jövő hét elején sem szabadulunk az elviselhetetlen hőséghullámtól
Jövő hét elején sem szabadulunk az elviselhetetlen hőséghullámtól

A meteorológusok újabb vörös és narancssárga riasztásokat adtak ki a kánikula miatt az egész ország területére. Hétfőn és kedden a régiók egy részében a hőmérsékleti csúcsértékek elérik a 42 Celsius-fokot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés