„Az én életem úgy folyt, hogy soha meg nem inogtam azon az úton, amelyen Isten hívó szavára elindultam” – vallja a Székelyhon TV e heti meghívottja, aki nagyon korán elhatározta, hogy milyen hivatást választ magának, és már kisgyermekként paposdit játszott.
2022. február 04., 11:582022. február 04., 11:58
2022. február 04., 12:022022. február 04., 12:02
Isten szolgája Márton Áron püspök szentelte pappá több mint 50 évvel ezelőtt, szolgált szórványban és tömbmagyar vidéken, kispapokat egyengetett a pályán, és több mint két évtizeden keresztül töltötte be a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöki tisztségét Csíkszeredában.
Tamás József nyugalmazott segédpüspök a Nézőpontban felidézi, miként született meg az elhatározás benne kisfiúként, hogy pap akar lenni, és mit jelentett a pályája, szolgálata során, hogy Márton Áron püspök szentelte pappá 1968-ban.
– állapítja meg Tamás József, felelevenítve az ateista kommunista rezsim idején elszenvedett megfélemlítést, ugyanakkor magyarázattal szolgál arra is, miért vonakodott sokáig elfogadni a segédpüspöki kinevezést.
– fogalmaz a csíkszeredai Szent József-kápolnában forgatott műsorban a nyugalmazott segédpüspök. Tamás József az interjúban elmondja azt is, miben csalódott leginkább az elmúlt évtizedekben, és szerinte miként maradhat meg az elvándorlás, a demográfiai csökkenés, a kisebbségi lét megannyi gondja által sújtott erdélyi, székelyföldi magyar közösség.
A nyugdíjasként is aktív Tamás József egykori segédpüspökkel készült beszélgetés megtekinthető a Médiatér YouTube-csatornáján.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!