Hirdetés
Hirdetés

Találkozási, közösségi térként működik a néptáncos mozgalom

Szívesen mutatják meg táncaikat a menaságiak a Csűrdöngölő néptánctalálkozón

Szívesen mutatják meg táncaikat a menaságiak a Csűrdöngölő néptánctalálkozón

Igény van Csíkmenaságon a néptáncoktatásra, a településen az elmúlt évtizedekben rövid megszakítással ugyan, de folyamatos volt az oktatás – magyarázta Kopacz László Edwárd, a csoport vezetője, amikor felkerestük, hogy bemutassa a menasági táncosokat.

Péter Beáta

2018. július 01., 14:392018. július 01., 14:39

A menasági gyermek néptánccsoport 2013-ban alakult újra, és nagy szerepe volt ebben a helyi iskola pedagógusainak, valamint a szülőknek is, akiknek a támogatásával működni tud a csoport.

Idézet
Előtte már volt alapozás, működött tánccsoport, mások oktattak, mint most, és más volt a vezetője a csoportnak. Kétéves kihagyás után aztán kiderült, hogy szükség van a faluban néptáncoktatásra, a gyerekek igényelték, így újraindult. Az iskola karolta fel a mozgalmat. Azelőtt is nagyon jó pedagógusok foglalkoztak a hagyományápolással minden téren. Menaságnak ez volt az erőssége hagyományőrzésben, hogy ha valaki kiesett, mindig volt, aki felvegye és továbbvigye ezt a stafétát

– fogalmazott Kopacz László Edwárd csoportvezető. Mint mondta, igazi csapatként működnek. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, két próbát is tartottak hetente, az utóbbi évben heti egy alkalommal ropják az iskola tornatermében.

Hirdetés

Kezdetben ugyanakkor három korosztály is járt, az elemi osztályosok, a „sűdők”, azaz V–VIII. osztályosok, valamint a nagyok. Most két korosztály jár a próbákra rendszeresen, remélik, hogy jövő tanévben sikerül két csoportot indítani. A gyerekeket Hozó Levente és Gábor Dénes oktatják a táncokra, a kicsik moldvai és gyimesi táncokat tanulják, a nagyobbak aztán fokozatosan más vidékek táncaiba is belekóstolnak. Részt szoktak venni a csíkszeredai Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozón, az Ezer Székely Leány Napján, valamint a községi, azaz csíkszentgyörgyi falunapokon is fellépnek, és egész estés műsorral is megörvendeztették a falubelieket. Voltak már távolabb is, testvértelepülésükre, a magyarországi Felcsútra vitték el táncaikat.

Szülői támogatás

Az, hogy a csoport működni tud, a gyerekek szüleinek is köszönhető, hisz ők segítik anyagilag a tevékenységet. „Kell a szülői támogatás mindenféleképp, mert a gyerkőcök igyekeznek a kényelmesebb utat választani. A szülők tartják fent a csoportot, ami nem is baj, mert ha anyagilag hozzájárulnak, nagyobb felelősséggel kezelik a működését. Most egy lakodalomban is látható, hogy nem autodidakta módon tanultak meg táncolni a fiatalok”– hangsúlyozta Kopacz. Van olyan is, aki hivatásos táncos lett az előző csoport tagjai közül: Csedő Kingát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai között találjuk. De Menaságnak „énekes pacsirtája” is van, Bartalis Hajnalka első komolyabb szereplése 2010-ben volt a Menaságra repülj című dokumentumfilmben, azóta számos helyi és országos népdalversenyen vett részt és ért el kiváló eredményeket. Fellépései alkalmával főként alcsíki, menasági és kászoni dalokat énekel, Györfi Erzsébet tanítványaként.

Kopacz László Edwárd úgy véli, a néptánccsoport működése nemcsak az oktatásról szól, hanem a közösség megéléséről is.

Idézet
A közösség életében azért is fontos ez a néptáncos mozgalom, mert egy találkozási, közösségi térként működik, és kimozdítja a gyerekeket a virtuális világból. Menaság híres a hagyományőrzésről. Egyik kolléganőm, Károly Veronika falumúzeumot működtet, és ott vannak az idősebb menasági hagyományőrzők. A globalizáció nálunk is érzékelteti a hatását, az érdeklődés lankad és nagyobb energiával kell meggyőzni a fiatalokat, hogy ezt érdemes csinálni, ugyanakkor a gyereklétszám is évről évre csökken. De a menasági, pottyondi és újfalvi gyerekek így belenőnek a hagyományőrzésbe, a táncba az énekbe, így komoly útravalót kapnak

– összegzett a csoport vezetője.

A néptánccsoport tagjai

Adorján Abigél, Adorján Bencze, Bándi Viola, Borbély Boglárka, Borbély Dávid, Borbély Katinka, Daró Dorka, Ferencz Sára, Fülöp Ádám, György Bálint, Gyújtó Orsolya, István Attila, Jakab Anna, Jakab Nóra, Keresztes Szabolcs, Lakatos Kristóf, László István, László Kriszta, Magyar Anna, Magyar Dorottya, Magyar Kristóf, Mihály Nóra, Molnár Riana, Péterfi Izabella, Szilágyi Norbert, Tankó Bence, Magyar Abigél, Bándi Andrea, Bartalis Hajnalka, Csiszer Hunor, Dénes Roland, Ferencz Edina, Ferencz Jácinta, Jakab Anasztázia, Jakab Andrea, Jakab Mária, Jakab Nóra, János Előd, Kristó Xaver, Lakatos Levente, Márton Szabolcs, Pál Brigitta, Tankó Csanád, Fülöp Kincső, Lacz Előd, Lacz Elvira.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés