
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Április 15-én, szombaton délelőtt 11 órától a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartja éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Ugyanott 15 órától ünnepélyes külsőségek közepette adják át az idei EMKE-díjakat.
2023. április 12., 14:512023. április 12., 14:51
2023. április 12., 14:522023. április 12., 14:52
A közgyűlésen tiszteletét teszi Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is, aki 2023 – a gondoskodó nemzet éve a nemzetpolitikában címmel értekezik. Dr. Széman Emese Rózsa kutató egy, a romániai (magyar) középiskolai oktatással kapcsolatos felmérés tanulságait osztja meg a hallgatósággal, továbbá az EMKE, valamint annak ifjúsági szervezete (EMKISZ) elnökségeinek éves beszámolója is elhangzik.
Közreműködik a Gombár Árpád karnagy vezényelte Hídelvei Evangéliumi–Református Földész Énekkar. A délután folyamán
Bányai János-díjat vehet át dr. Sári Zsolt múzeumi főigazgató-helyettes az erdélyi magyar épített örökség és az erdélyi társadalom történetének feltárása, megőrzése és múzeumi keretek között történő megmutatása érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül (laudál: Kinda István).
Balázs Ferenc-díjat kap dr. Fejes Ildikó az egykori Csíksomlyói KALOT Népfőiskola hagyományaira épülő modern felnőttképző intézmény, a KALOT Egyesület alapításában és működtetésében végzett kiemelkedő munkásságáért (laudál: Dáné Tibor Kálmán).
A Janovics Jenő-díj idén Tóth István fotóművészt illeti sok évtizedes alkotói munkásságáért és a fotóművészet népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért (laudál: Szűcs László).
A Gr. Bánffy Miklós-díjra Szélyes Ferenc érdemesült, aki a Csűrszínház alapítójaként kiemelkedő színpadi alakításai mellett áldozatos munkával fenntartja és évente megújuló energiával élteti ezt az egyedi kezdeményezést, melyet egy kis közösség szintjéről magas rangra emelt (laudál: Kovács Levente).
Gr. Mikó Imre-díjban részesül Hristea Erika-Elisabeta vállalkozó, a kolozsvári magyar egyházak, oktatási intézmények, kulturális és sportegyesületek, az erdélyi Versailles megmentésére szánt jelentős támogatásáért (laudál: ifj. Mezei János).
Kallós Zoltán-díjat vehet át a Sára Ferenc és Varga Zsuzsanna házaspár a népi kultúra éltetéséért, a Gyimes völgyében évtizedek óta kifejtett értékmegőrző munkájukért (laudál: Molnár Szabolcs)
Kovács György-díjas lesz Varga Balázs – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatában végzett kiemelkedő színpadi teljesítményeiért, valamint a társulati áldozatos munkájáért (laudál: Berekméri Katalin).
A Kötő József-díjjal Potápi Árpád János államtitkárnak ismerik el a Kárpát-medencei magyar civil szervezeteknek és közösségeknek nyújtott következetes támogatását (laudál: Brendus Réka).
Monoki István-díjban Köllő Enikő részesül tevékeny és eredményes könyvtárosi pályája, kimagasló könyvtárosi és rendezvényszervezői munkássága, írott kulturális örökségünk, értékeink megőrzése, gazdagítása, valamint ezen értékek közvetítése érdekében kifejtett erőfeszítései elismeréseként (laudál: Bartis Edit).
A Nagy István-díjat Czakó Gabriella zenetanár-karnagy kapja több évtizedes, Kodály Zoltán szellemiségében kifejtett zenepedagógiai, karnagyi, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért (laudál: Lázár Anna).
A Spectator-díj Csinta Samu újságírót illeti több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel kiemelkedő publicisztikai elemzéseiért, valamint a közelmúlt ismeretlen részleteinek feltárásáért (laudál: Benkő Levente).
Szolnay Sándor-díjjal Erős Istvánt, a Budapesti Képzőművészeti Egyetem rektorát tüntetik ki kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért, aktív művészetszervezői munkásságáért, az erdélyi kortárs művészet nemzetközi szintre való felzárkóztatásáért és művészetpedagógiai tevékenységéért (laudál: Vargha Mihály).
Poór Lili-díjas Tokai Andrea, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznője lesz a magyar és román színpadokon nyújtott kiemelkedő alakításaiért (laudál: Köllő Katalin).
László Miklósnak az épített örökségünket dokumentáló fotóművészeti munkássága elismeréseként, valamint a közművelődési eseményeken való önzetlen közreműködése iránti köszönetképpen;
Wanek Ferenc geológus, egyetemi oktató, tudománytörténész részére elkötelezett és alázatos szakmai és oktatói tevékenységéért, a földtan egyetemi szintű oktatásában és általános népszerűsítésében kifejtett, több évtizedes aktív, előremutató munkásságáért, valamint tudománytörténészi és kultúraszervezői érdemei elismeréseképpen;
Albert Júliának a magyar irodalmi kultúrát közkinccsé tévő előadóművészeti munkássága, valamint a szép beszédet alapkövetelménnyé tevő oktatói tevékenysége elismeréseképpen;
Meister Éva színművésznőnek a magyar kultúra megtartó erejébe vetett hitét, valamint a magyar szó Kárpát-medencében és a diaszpórában való közkinccsé tételét szolgáló több évtizedes előadóművészi pályája elismeréseként;
Gaal Györgynek a Kolozsvár történetét közérthetően megismertető helytörténeti munkássága elismeréseképpen.
A díjkiosztó gála ünnepélyességét a Potyó István vezényelte Szent Cecília Kórus teszi emelkedettebbé.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!