Hirdetés
Hirdetés

Szinte teljesen ellátja magát a százéves Berta néni

Csomor Berta néni testi-lelki épségben tekint vissza a megélt évszázadra •  Fotó: Fülöp Lóránt

Csomor Berta néni testi-lelki épségben tekint vissza a megélt évszázadra

Fotó: Fülöp Lóránt

Ritka és jeles születésnapot ünnepelt az agyagfalvi református gyülekezet vasárnap: legidősebb tagja, Csomor Berta néni a napokban töltötte be századik életévét.

Molnár Melinda

2018. január 29., 21:482018. január 29., 21:48

Amikor hírül vették a kerek évfordulót, elhatározták, hogy az ünnepelt, de a gyülekezet számára is emlékezetessé teszik a jubileumot – mesélte Kászoni Szilárd agyagfalvi református lelkipásztor. Előbb a templomban imádkoztak érte, hogy testi és szellemi épségben tudja eltölteni élete hátralévő részét, majd a lelkipásztor, Hegyi Imre főgondnok, valamint Zongor Dénes, Kinda Sándor és Hegyi Szabolcs presbiterek otthonában látogatták meg Berta nénit. Az igei gondolatok mellett virággal és emléklappal kedveskedtek neki. A lelkész fontosnak tartotta, hogy emléklapon is megörökítsék a kivételes alkalmat, hiszen

az utókor számára is üzenetértékű, hogy a falu szülötte, Csomor Berta megérte a száz évet

– ami igencsak ritka. „Igaz, Agyagfalván többen is magas életkornak örvendenek” – tette hozzá a lelkész.

Ha tennivalóit ellátja, üldögél •  Fotó: Fülöp Lóránt Galéria

Ha tennivalóit ellátja, üldögél

Fotó: Fülöp Lóránt

Érdekességképpen azt is elmondta Kászoni Szilárd, hogy Berta néni ugyan január 22-én ünnepli születésnapját, személyi igazolványában viszont 23-a szerepel. A régi, államosított anyakönyvekben nem tudtak utánanézni a dátumnak, az 1918 óta vezetett családkönyvben is csak január szerepel, így születése napját illetően Berta nénire hagyatkoznak. Aki

kivételes fizikai és szellemi képességek birtokosa, szinte teljesen ellátja magát, a mosástól a bevásárlásig.

Ha az utcán a veder vízzel meglátják falusfelei, és segíteni akarnak, nem engedi, hiszen „elbírja”. Unokaöccsére, Csomor Imrére ügyes-bajos dolgaiban mindig számíthat, ő figyel rá.

Hirdetés

A dokumentumfotókat készítő Fülöp Lórántnak pár nappal korában, portréfényképezés közben sikerült szóra bírnia a nem bőbeszédű Berta nénit. A fotográfusnak megmutatta azt az osztályképet is, amelyen másodikosként látható.

•  Fotó: Fülöp Lóránt Galéria

Fotó: Fülöp Lóránt

„Hatan voltunk testvérek, egyik kisebb, másik nagyobb. Mind a hat szolgált valahol: mentünk, kerestük az öltözetet, segítettük a szülőket. Nem úgy volt, mint most, hogy menyök, emelöm a kalapot, s jó napot. Bukarestben szolgáltam, Snagovon szolgáltam, Szögedön szolgáltam, Pestön szolgáltam. Mit meséljek én erről? Dolgoztam, és pénzt kerestem. A pénzt haza kellett küldjük, hogy adót fizessenek. Akkor nem volt nyugdíj. Az adóba kellett fizetni, mert ha nem, vitték el a dolgokat.”

•  Fotó: Fülöp Lóránt Galéria

Fotó: Fülöp Lóránt

Egy szóval jellemzi munkás életét: „kapáltam”. Ma is tart hat tyúkot, azokat rendezi. Ha valamire szüksége van, elmegy a boltba, és kis nyugdíjából megvásárolja.

A hosszú élet titkáról nem szükséges faggatnunk. Ropogós kacagása, derűje mindennél többet mond. Isten tartsa meg!

•  Fotó: Fülöp Lóránt Galéria

Fotó: Fülöp Lóránt

•  Fotó: Fülöp Lóránt Galéria

Fotó: Fülöp Lóránt

•  Fotó: Fülöp Lóránt Galéria

Fotó: Fülöp Lóránt

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés