
Többek között az egyik legforgalmasabb gyergyószentmiklósi út, a Testvériség sugárút felújítása is idén esedékes
Fotó: Gergely Imre
Jövő héttől elkezdődnek, illetve a téli szünet után folytatódnak a közműépítési munkálatok Gyergyószentmiklóson, amelyeket majd az utak helyreállítása, illetve újjáépítése kísér. Gyakorlatilag a város teljes egészét érintik a munkálatok.
2023. március 16., 16:262023. március 16., 16:26
2023. március 16., 16:272023. március 16., 16:27
A város magasabban fekvő részéről, azaz Felszegből kiindulva sorolta fel a Gyergyószentmiklóson most következő munkálatokat, illetve nagy vonalakban ezek ütemezését Csergő Tibor polgármester. Ősszel kezdték el a mobilitási terv megvalósítását, amely
A kivitelező az esővíz-elvezető hálózat építésével kezdte el a munkát, most ez fog folytatódni. Vannak helyszínek, ahol még tervezői módosítások kellenek, de amint azok megtörténnek, ott is elindulnak a munkagépek.
– sorolta a polgármester.
A Felszegben élőknek a polgármester üzeni, hogy az ott folyó Csiszér patakot el fogják terelni. Nem folyhat be ugyanis a Tölgyfa utcába, de egyébként az Ady Endre utca felújítási tervei is készülnek, amely során szintén a patak elterelésével számolnak.
Első fázisban felszedik a régi kockakövet és az aszfaltréteget. Ezután itt is az esővíz-elvezetés, illetve a szennyvízvezeték földbehelyezése.
Szintén a mobilitási terv részeként kell megtörténjen a Testvériség sugárút felújítása, a vasútállomástól a központi körforgalomig. Ezt a szennyvízhálózat gerincvezetékének lefektetése előzi meg, ami a jövő héten kezdődik. Része még a projektnek a Tűzoltó utca felújítása is a Bălcescu és a Kossuth Lajos utca között, de ez majd egy későbbi munkafázis lesz.
A városban évek óta zajlik a szennyvízhálózat felújítása, illetve bővítése is. A szennyvízhálózatnál a prioritás az, hogy előbb a mobilitási tervben szereplő utcákban történjen ez meg, majd folytatják azokban az utcákban, ahol ősszel abbahagyták. A Crișan utcában például, de ha minden jól megy, akkor a Mocsár utcában is, elindul a vezetékek lefektetése. A kivitelezőtől elvárják, hogy amint az időjárás engedi, a korábban feltört utcák burkolatát állítsa helyre. Elsősorban az Állomás, a Bălcescu és a Fürdő utcákban, illetve a Kossuth Lajos utca felső szakaszán kell ezt megtenniük, ugyanis amíg ez nem történik meg, nem lehet lezárni a Kossuth Lajos utca alsó szakaszát, ahol a bekötések miatt kell átvágni az utat. Ez pedig a forgalom elterelésével fog járni.
Az ivóvízhálózat építésénél a volt Közüzemek székhelye közelében, pontosabban a Galamb és Akác utcákban indul újra a munka jövő héttől.
Egy negyedik projekt, ahol munkálatok kezdődnek, az a távhőhálózat bővítése. Húsvét után kezdnek neki a vezetékek lefektetésének a hőközponttól az uszodáig, amihez a Temető és a Makkos utcákat kell felásni.
Hétfőn elkezdik a járdaépítést a Békény utcában. Kérik az ott lakókat, hogy figyeljék a munkát, vagyis, hogy a kapubejáratokat úgy alakítsák ki, hogy később ne legyenek problémák. A Bucsin negyed belső utcái is nagyon rossz állapotban vannak, amióta az ivóvízhálózat vezetékeit kicserélték. Most lát hozzá a HVCSK közműszolgáltató, hogy minden tömbháznál elvégezze a bekötéseket és üzembe helyezze az új hálózatot. Az utakon is végeznek javításokat, de ez nem lesz végleges, hiszen még a szennyvízhálózat cseréje hátra van.
A fentebb említettek mellett számos utcában fektettek le vezetékeket, amelyek emiatt járhatatlanná váltak. Amint Csergő Tibor elmondta, most a kivitelező cégekkel közösen felmérik ezeket, és ahol nem kell újra ásni, azokat járhatóvá teszik. Ahol még újabb ásásokra van szükség, ott csak ideiglenes javítások esedékesek. Ilyen például az Őz, az Akác, vagy a Margaréta utca. Tájékoztatója során a polgármester többször megjegyezte, hogy
Türelmet kér a lakosságtól, hiszen a munkálatokkal együtt jár majd az is, hogy a jelenleginél még nehezebb lesz a közlekedés a városban. Azt azonban leszögezte: biztos benne, hogy az év végére teljesen elkészülnek a mobilitási terven szereplő utcák felújításának kivitelezésével.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!