Hirdetés
Hirdetés

Színes programkínálat a ditrói Fészekben

Játszósarok az egyik ditrói Fészek rendezvényen. Kicsik és nagyok is kedvelik

Játszósarok az egyik ditrói Fészek rendezvényen. Kicsik és nagyok is kedvelik

Két új programot indít az új évben a gyergyóditrói Fészek, a helyi édesanyák szervezete: az egyik a gyermekeknek, a másik pedig az anyukáknak, a nőknek szól. Emellett sok más, már ismert programra is várják az érdeklődőket.

Pethő Melánia

2019. január 19., 10:362019. január 19., 10:36

2019. január 19., 10:412019. január 19., 10:41

A ditrói Fészek Játékos Beszédbirodalomba várja a gyermekeket minden hónap utolsó péntekén 17 órától. A község egészségházának tornatermében két logopédus szakember tart majd foglalkozásokat a 3 évesnél nagyobb gyerekeknek, akik így

játékos módon ismerkedhetnek meg a szavak kiejtésével

Hirdetés

– hívta fel a figyelmet Puskásné Horváth Zsófia, a közösség illetékese. A ditrói Fészek másik új programja a PiheNő, amelynek szervezői minden hónap második keddjén délelőtt 11 órától a falu központjában nemrégiben nyílt Nagybögre kávézóba várják az édesanyákat.

Idézet
Egy kis beszélgetésre, kikapcsolódásra várjuk a nőket,

hogy kifújjuk a gőzt, beszélgessünk egymással gyermeknevelésről, betegségekről, iskoláról, óvodáról, tésztasütésről, és utána, remélhetőleg, mindenki újult erővel, kicsit feltöltődve mehet a dolgára” – fogalmaztak a felhívásban.

Februárra farsangi kézműveskedést és farsangi bulit terveznek, készülnek a tavaszváró babaruhabörzére, amely március 9-én lesz, továbbá idén is számos érdekes előadásra kerül sor a Fészek szervezésében.  Hangsúlyozták, nem csak a ditróiaknak szólnak programjaik,

várják a Gyergyói-medence összes településéről az érdeklődőket,

ha az adott program kedvükre való. A ditrói Fészek minden programjára ingyenes a belepés a Ditrói Kulturális Egyesület és magáncégek támogatásának köszönhetően. Érdeklődni a 0744-169 104-es telefonon lehet.

Végül azt is megjegyezték, hogy folytatódik a Legyél jó, tegyél jót egész évben című jótékonysági élelmiszergyűjtő akciójuk. A bekapcsolódók nehezebb sorban élő, főleg sokgyermekes családoknak ajánlhatnak fel tartós élelmiszereket, amelyeket a központi Bartalis boltban kihelyezett ládába tehetnek.

Célba ért felajánlások

A ditrói Fészek ugyanakkor közölte, hogy a decemberi jótékonysági játékgyűjtő akciójukra felajánlott ajándékokat eljuttatták a község két napközijébe és három óvodájába. Mindenhol nagy volt az öröm, ahogyan a gyergyószentmiklósi és maroshévízi kórház gyermekosztályán kezelt kis betegek körében is, akiknek szintén jutott az ajándékokból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés