
Már készítik a romos Predeal vendéglőt és udvarát a Szféra befogadására
Fotó: Haáz Vince
Ma már csak az udvar málló betontömbjei és az épület romos belső terei jelzik, hogy itt egykor Marosvásárhely egyik népszerű vendéglője működött. A régi Predeal vendéglőben és annak árnyékos udvarán tizedik alkalommal szervezi meg a Vox Novum Egyesület a Szféra kortárs művészeti teret szeptember 6–8. között.
2024. szeptember 04., 19:562024. szeptember 04., 19:56
Nem fesztivál ez, hanem kortárs művészeti tér, ahol idén is színes programokkal, irodalommal, koncertekkel, filmvetítéssel, kiállításokkal, a legújabb kortárs művészeti trendekkel várják az érdeklődőket.
Idén a koncertek rovására ugyan, de nagyobb teret biztosítanak a képzőművészeti kiállításoknak.
Jeremiás István, a Szféra kommunikációs felelőse, Fülöp Timi egyesületi elnök és Tamási Erika, a rendezvény főszervezője mutatták be az idei Szféra kínálatát
Fotó: Haáz Vince
A szervezők szerdán ismertették a sajtóval az idei Szféra kínálatát.
Tíz évvel ezelőtt a volt Aranykakas vendéglő udvarán tartották a Szférát, néhány évre rá a Horea utcai egykori zsidó iskolába költöztek át, az elmúlt évtől kezdődően pedig a volt Predeal vendéglő romos terei és udvara ad otthont a fiatalos, kortárs összművészeti térnek.
Így volt éveken keresztül a Szféra helyszíne az egykori Aranykakas vendéglő, amelyet azóta felújítottak, aztán a Horea utcába, a volt 4-es iskola (azelőtt pedig a volt zsidó iskola) épületébe költöztek, amely az 1800-as években épült. Ezt az épületet is felújították, átépítették azóta, és a református kollégium, illetve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum elemis osztályai kezdik itt az iskolát.
Fotó: Haáz Vince
A Szféra jelenlegi helyszínén az év többi napján romos kertet és épületet találunk, de a hétvégére átváltozik színes, élettel teli, művészeti térré, amelyre minden korosztályt várnak.
A képzőművészeti programok között idén előkelő helyet foglal el az Élesdi Művésztelep alkotóinak kiállítása, amelyet péntektől vasárnapig lehet megtekinteni a Szférán, s amelynek megnyitóját pénteken 19 órától tartják. A szervezők Cseke Tamás fotókiállítását is az érdeklődők figyelmébe ajánlják, de akciófigura- és filmplakát-kiállítással is várnak az alkotók.
Számos irodalmi program is szerepel a kínálatban: felolvasószínház, drámafoglalkozások, író-olvasó találkozók, valamint KAFLátó-lapszámbemutató.
Fotó: Haáz Vince
Az idei év kiemelt partnere a Látó szépirodalmi folyóirat lesz, és nemcsak a lap szerkesztői, hanem olyan ismert írók, költők is megfordulnak majd a Szféra égisze alatt, mint Ozsváth Zsuzsa, Markó Béla, Nagy Attila, Varga László Edgár. Az irodalmi beszélgetések közül két programpontot is kiemeltek, mindkettőre a szombati napon kerül sor:
Az összművészeti esemény programjában a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos hallgatói által készített kisjátékfilm, dokumentumfilm és videóklip is szerepel, továbbá a drámaírás mesteri osztály a Lájv című felolvasószínházi előadását is megtekintheti a közönség.
Szombaton délután 14 órától kerül bemutatásra a Miért írnak ezek a falakra? (De ce scriu ăștia pe pereți?) című dokumentumfilm vetítése, amely az első román dokumentumfilm a graffitiről és a street artról.
Azok, akik még nem ismerik Marosvásárhely fontosabb tereit, épületeit, megtekinthetik ezeket, ha részt vesznek a Városnéző sétán, amelyet Orbán János művészettörténész tart vasárnap délután 15 órától.
Ott lesz idén is pénteken 18 órától, illetve szombaton és vasárnap 12–20 óra között Bende András festészeti alkotóműhelye, amely tavaly a gyerekek kedvence volt.
A Szféra zenei felhozatala idén is változatos: itt lesz többek között a Mindthegap Trio & Flow Strings Quartet, Oncsi, a Frate Gheorghe, a Cancer Culture Collective, valamint a Zsüd.
Péntek este 22 órától Back to the Spheres x BTTR: Maică-ta, Bo.toned, Detour, Dobix szórakoztatja a bulizni vágyókat a Rózsák tere 53 szám alatti térben. Az eseményre belépődíjat kell fizetni.
Az idei kiadást pedig a budapesti Hét Hat Club csapata zárja, melynek utcazenészei bejárták Európát, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát. Hangzásukhoz színes ritmusokat, stíluselemeket gyűjtöttek össze, hogy visszahozzák modern formában a magyar és kárpát-balkáni népdalokat.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!