
Átlagosan egy méter mélyre ásnak le a földbe a munka során
Fotó: Erdély Bálint Előd
Összesen egymillió euróból újíttatja fel a szentegyházi önkormányzat a helyi Mária út 8,3 kilométeres szakaszát. Lesz, ahol aszfaltozni is fognak, máshová viszont kövezett utat terveztek. A cél az, hogy ezen a szakaszon közlekedjenek majd a mezőgazdasági gépekkel.
2020. május 25., 10:552020. május 25., 10:55
Noha városok nem pályázhatnak a Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR), 2017-ben erre mégis lehetőség nyílt az erdei, illetve a mezei utak felújítása érdekében, amit a szentegyházi önkormányzat is kihasznált – fejtette ki lapunknak Molnár Tibor, a település korábbi vezetője. Mint mondta, ennek köszönhetően sikerült egymillió eurós támogatást biztosítani a helyiek által Mária útként emlegetett szakasz – valójában a korábbi országút – korszerűsítésére.
A Mária út a 13A jelzésű országúttal párhuzamosan halad, ennek 8,3 kilométeres szakaszát – a Sport utcától az Ángyosig – újíttathatja fel az önkormányzat a pályázatnak köszönhetően. A fennmaradó, valamivel kevesebb mint egy kilométeres rész rendbetételét már helyi forrásokból kell finanszírozni. Az összegből egyébként
Fotó: Erdély Bálint Előd
A mezei út legnagyobb része kövezett lesz, de két kilométeren aszfaltozni is fognak Szentegyháza közelében. A beruházás célja egyébként az, hogy
ugyanakkor könnyebben megközelíthetők legyenek a környékbeli területek, de a turizmus szempontjából is van jelentősége a korszerűsítésnek – közölte Molnár Tibor. Hozzátette, mindemellett a Mária-kegyhelyeket látogató zarándokok szempontjából is fontos, hogy rendbe hozzák az utat.
A közbeszerzési eljárás, a kivitelezési tervek elkészítése és egyéb bürokratikus munkák miatt némileg elhúzódott az építkezés, amelyet végül két hete kezdhettek el egy helyi vállalat munkásai. Noha nehéz terepen kell dolgozni, hiszen több helyen bokrok is nőttek az úton, Molnár Tibor meglátása szerint jól halad a munka. A kezdéstől számítva egy év áll a kivitelező rendelkezésére, hogy befejezze a beruházást; ebbe nem számítanak bele azok a hónapok, amikor az időjárási viszonyok miatt nem lehet dolgozni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!