
A Caritas Vidékfejlesztés ötnapos élménygazdag napközis foglalkozást hirdet
Fotó: Barabás Orsolya
A Gyulafehérvári Caritas gyergyószéki programjaiban is fennakadást okozott a járványhelyzet, de az elmúlt hetekben igyekeztek ezeket újraindítani.
2020. július 07., 17:262020. július 07., 17:26
2020. július 07., 19:052020. július 07., 19:05
Megszakítás nélkül működik Gyergyószék településein az otthoni beteggondozás. A gondozók a megfelelő óvintézkedések betartásával ápolják, segítik a házhoz és ágyhoz kötött személyeket. Folytatják tevékenységüket a falugondnokok is, Háromkúton Nagy Erzsébet nyugdíjazását követően Lungu Cristian vállalta ezt a szolgálatot. Ha csak részben is, de megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Szent Erzsébet Idősek Otthona Gyergyószentmiklóson. Hétköznaponként 11-13 és 14-16 óra között, szombaton és vasárnap 11-13 óra között lehet látogatni az otthon lakóit.
Az Iránytű a munka világába program részeként július 6-án pályaorientációs nap volt Deság patakán gyergyói és udvarhelyi fiatalok részvételével, most pedig táborszervezés zajlik. A hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását, sikeres pályaválasztását, munkahelykeresését segítő kezdeményezés a karantén időszakában sem szünetelt, mentoraikkal a világhálón tartották a kapcsolatot.
Az Alzheimer Café tevékenysége még szünetel, ám a demens betegek hozzátartozói nem maradtak magukra, telefonon tartják velük a kapcsolatot a szakemberek.
egyelőre várólistán vannak azok, akik gyerek- vagy idősgondozásban, formatorként szeretnének minisztérium által is elismert képesítést szerezni. Az önkéntesprogram kapcsán is szándék van a tevékenységek újraindítására.
Vidéken, egészségesen, itthon címmel ötnapos élménygazdag napközis foglalkoztatást hirdet a Caritas Vidékfejlesztés. Július 13-17. között az általuk működtetett tangazdaságban az iskoláskorú gyermekek betekintést nyerhetnek a gazdálkodásba, állatokat etethetnek és a játék mellett kezdő német nyelvoktatásban is részt vehetnek. Köllő Réka programfelelősben fogalmazódott meg a napközis foglalkozás ötlete, látva, hogy két lánya az előző hónapok bezártsága után a vakációnak sem tudott örülni.
A napközis foglalkoztatásra III-IV., illetve V-VI. osztályos gyerekeket várnak, naponta 9-15 óra között, hogy hasznosan, kreatívan, játékosan gyarapítsák ismereteiket és jól érezzék magukat.
Sajt- és joghurtkészítéssel indítanak, egy nap az állattenyésztéssel kapcsolatos tematikájú lesz, majd a gyógynövényes kertben termő fűszer- és teának való növényekkel és azok felhasználási módjával ismerkedhetnének meg a gyerekek. Szintén a foglalkoztatás keretében látogatnának el a résztvevők a gyergyószentmiklósi Csiky-kert dendrológiai parkjába és kíséret mellett ismerhetnék meg az ott élő növényeket.
Emellett a német nyelvtanítás is a nap tematikájához igazodna, az utolsó napra pedig meglepetéssel készülnek. A foglalkozás a járványügyi protokollnak megfelelően maximum 20 fővel indul, lehetőleg úgy, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!