
Fotó: Csíki Hegyimentő Csapat
Végzetes szekérbalesetet szenvedett szombaton reggel egy újtusnádi idős férfi egy erdős területen. A helyszínre érkező hegyimentők már nem tudtak segíteni rajta.
2024. június 30., 16:222024. június 30., 16:22
2024. június 30., 16:272024. június 30., 16:27
A csíki hegyimentő csapatot szombaton reggel fél kilenc előtt riasztották a 112-es sürgősségi hívószámon, és azonnal indultak is a helyszínre, egy Újtusnád és Mohos közötti erdős területre, ahová rövid idő alatt meg is érkeztek a speciális terepjárójukkal. Ott azonban már nem tudtak segíteni az áldozaton, odaérkezésükkor ugyanis a férfi már halott volt.
Amint György László, a csapat vezetője megkeresésünkre válaszolva elmondta, előírás, hogy ilyen esetekben értesíteni kell a bűnügyi nyomozókat is, hogy ők megállapíthassák, nem merül-e fel bűncselekmény gyanúja. Most is kiszálltak a rendőrség szakemberei, és ők is azt állapították meg, hogy ebben az esetben nem volt szó ilyesmiről. Mint megtudtuk,
Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
Fotó: Csíki Hegyimentő Csapat
Az áldozattal volt az unokája, ő hívta a segítséget a 112-es számon. A hegyimentők a baleset helyszínétől nyolc kilométerre szállították a holttestet, majd átadták a hatóságoknak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.