
Fotó: Konstanca megyei tűzoltóság Facebook-oldala
Nem kerülte el a beharangozott viharos időjárás a Fekete-tenger romániai partszakaszát, számos helyre riasztották a Konstanca megyei tűzoltókat – üdülőtelepülésekre is – menteni, valamint az ítéletidő utáni károk elhárítására. Székelyföldiek is posztoltak a tengeri körülményekről.
2024. augusztus 31., 22:122024. augusztus 31., 22:12
2024. augusztus 31., 22:172024. augusztus 31., 22:17
A Konstanca megyei tűzoltóság szombat délutáni tájékoztatása szerint a riasztások nyomán több embert kellett kimenteni a vízből, az elmúlt 24 óra tekintetében pedig kétszázat is meghaladó vészhelyzetben avatkoztak be a rendkívüli időjárási körülmények miatt.
számos helyen a tűzoltók segítségére volt szükség. Úttesteket is fel kellett szabadítani, részben a kidőlt fáktól, részben pedig az árvízszerű esőzés után hátramaradt iszap és egyéb hordalék eltakarításával. Emberi áldozatokról nem számoltak be a tűzoltók, az anyagi kár viszont jelentős az előzetes becslések szerint.
Sokan Székelyföldről is a nyár végi napokra időzítették a tengerparti üdülést, sajnos „belefutva” a rossz időbe, így szinte mindenkinek akad egy ismerőse, aki e témában posztolt. Korodi Attila csíkszeredai polgármester is a Fekete-tengerről jelentkezett be, betyárnak nevezve a hajnali vihart, ami aztán reggelre mérséklődött.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
5 hozzászólás