
Téli ruhát, tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket várnak az adományozóktól
Fotó: Kozma Albert/Facebook
Egyre többen tartják fontosnak, hogy segítsék a törökországi és szíriai földrengések károsultjait: gyűjtőpontok nyíltak Csíkszeredától Sepsiszentgyörgyig, és a jelek szerint több rendben szállítanák a segélyeket Bukarestbe.
2023. február 13., 13:492023. február 13., 13:49
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a földrengésről szóló hírek hallatán a TURUL Közösség Egyesület tagjaival és az egyházközség vezetőségével közösen döntött az adománygyűjtés indítása mellett.
Téli ruhát, tartós élelmiszert és tisztálkodási szereket várnak az adományozóktól, és fontos, hogy kizárólag új ruházatot fogadnak el. Bár az előzetes bejelentés szerint a gyűjtés február 15-ig, szerda kora délutánig tartott volna, a jelek szerint lesz folytatása.
Fotó: Kozma Albert/Facebook
„Szerda éjszaka indulunk az első fuvarral Bukarestbe, ahol az adományokat Törökország bukaresti nagykövetségének segélyezési központjában adjuk át.
Ezúton is hálásan köszönök minden eddigi és ezután érkező adományt a földrengés áldozatai nevében” – nyilatkozta bölöni lelkész.
A segíteni vágyók adományaikat az alábbi gyűjtőpontokhoz juttathatják el:
Bölön: unitárius parókia (kontaktszemély: Kozma Albert unitárius lelkész, telefonszám: 0752- 208 074)
Székelyudvarhely: belvárosi unitárius templom (Simó Sándor lelkész, tel.: 0744-299 238)
Sepsiszentgyörgy: unitárius templom (Péterfi Demény Ágnes lelkésznő, tel.: 0756-777 899)
Szörcse (Orbaiszék): református templom (Biró Erika lelkésznő, tel.: 0757-958 868)
Kézdivásárhely: Erzsébet Terem (Johann Taierling, tel.: 0747-175 857, Szabó Tünde, tel.: 0729-983 744)
Torja: Koncz Attila (tel.: 0742-213 544)
Vargyas: Gondviselés Segélyszervezet (Pájer György, tel.: 0748-684 983)
Csíkszereda: unitárius templom (Solymosi Alpár unitárius lelkész, tel.: 0742-153 716)
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!