Székelyföld nem elég szexi!?

Az elmúlt évtizedekben egyre több magyar ember gondolta úgy ebben a térségben, hogy Marosvásárhely és Marosszék egy jelentős része nem Székelyföld” – mutatott rá Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Az etnikai arányok megváltoztatását szemléltette azzal az 1985-ös dokumentummal, amelyben a román kommunista párt meghatározza, évente hány román családot kell Marosvásárhelyre telepíteni ahhoz, hogy a helyi lakosság 55–60 százaléka román nemzetiségű legyen. Ennek a tervnek nagyjából a négyötödét sikerült megvalósítani 1989 decemberéig. Ez is tükrözi azt, hogy Marosvásárhelyen miért bonyolult az élet – vonta le a következtetést.

Az arány befolyásoló tényező

A székelyföldi elöljáró biztos abban, hogy léteznek olyan erők és befolyásos személyek Romániában, akik ellenérdekeltek Marosvásárhely fejlődésében, ezáltal hisznek a helyi magyarság gyengítésében, illetve ezzel párhuzamosan a román közösség megerősítésében. De ez a következtetés téves – véli Sepsiszentgyörgy polgármestere. Azt állítja,

Az államnak ma már nem olyan jelentős a szerepe a társadalomban, hogy egy ekkora városban több tízezer embernek munkát biztosíthasson, nincs akkora ereje, mint a 80-as években történő gyárépítés ürügyén elrendelt betelepítésekkor. Ha Marosvásárhelyt gyengítik, a románság is veszít – így válaszolt Antal Árpád arra a felvetésre, miszerint a megyeközpont szándékos elsorvasztásának hátterében a túl magas magyarságarány lenne.

Minek a fővárosa Vásárhely?

A Szájkárátén elhangzott az a tény vagy akár divat, miszerint ma minden település valaminek a fővárosa kíván lenni: Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális fővárosa, Csíkszereda a legszékelyebb megye fővárosa, Székelyudvarhely a budapesti kapcsolatokért felelős főváros..., de ebből a felsorolásból – csak azért, mert polgármesteri szinten Marosvásárhely nem képviseli magát megfelelően a székelyföldi megyék közti együttműködésben és kommunikációban – Maros megye központja kimarad. Mivel tűnik ki, kaphatna-e olyan feladatokat ez a város is, amivel felzárkózhatna? – szegezte a kérdést az egyik marosvásárhelyi résztvevő a Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács elnökének. Antal Árpád Hargita és Kovászna megye példáját említette, ahol önkormányzatokban gondolkodnak, a politikai struktúrákat is ez alapján szervezték át, de ilyen értelemben a Maros megyei és a megyeközponti helyzet sokkal nehezebb.

A sepsiszentgyörgyi városvezető úgy véli, helyi kezdeményezésekre van szükség. Nem szerencsés beleszólni más település belügyeibe, de ha Marosvásárhelyen megszületne az ötlet, a jobbító javaslat, az innovatív kezdeményezés, a székelyföldi települések támogatása biztosított. Szűkebb értelemben így működik ez Sepsiszentgyörgyön is. Nem a polgármester kezdeményezései léteznek csupán, a jó ötleteket bizony támogatja az önkormányzat, így lett a székelyföldi városnak foci- és kosárcsapata, illetve kulturális intézmények nőtték ki magukat. E gondolat mentén fogalmazódott meg a hallgatóságban hogy Marosvásárhelyen lenne Székelyföld reptere? – a kérdésre egyértelmű válasz, nyilván, nem született. Ennél összetettebb kérdésről van szó, amelyet egy kávézóban összeült maréknyi fiatal nem tudott körbejárni.

Meg kell győzni a románokat

Székelyföld nem létezik – ezt állítja a többség, ezzel kell együtt élni, állítja Antal Árpád, aki négyéves parlamenti képviselői mandátuma alatt és azon kívül is ezt a hozzáállást tapasztalja a kormány részéről. Úgy gondolja, világos kell legyen számunkra, a mi harcunkat senki más nem fogja helyettünk megvívni.

Antal Árpád hisz abban, hogy nincs más járható út Székelyföld számára, mint az autonómia. Ez az egyetlen olyan jogi forma, amely hosszú távon tudja biztosítani ennek a régiónak a biztonságát, fejlődését, a nemzetek békés együttélését. Azt is kiemelte, hogy tulajdonképpen ezáltal nem kérünk olyasmit, ami másnak nincs: minden olyan európai közösségnek van autonómiája, amely a miénkhez hasonló helyzetben van.

Közben a mi hibánknak tartja, hogy nem tudtuk az autonómiaügyet elég vonzóvá, szexivé tenni: úgy eladni, hogy azt magukévá érezzék a fiatalok is. Míg például a katalán törekvések élén a fiatalok állnak, ez nálunk hiányzik! Itthon az idősek támogatják az autonómiatörekvéseket, a fiatalok kevésbé – vonja le a következtetést.

Beavatkozni vagy bekiabálni

A Szájkárátén résztvevők nemcsak korosztálybeli eltérésekről beszéltek, ami az autonómiatörekvésekhez való viszonyulást illeti, hanem egyféle szakadékot látnak a marosszékiek és a többi székelyföldi régióban élők elképzelései között a téma kapcsán. „Számunkra, marosvásárhelyieknek más üzeneteket hordoz az autonómia kérdése, mint a magyar többségű városban élőknek” – fogalmaztak a jelenlevők. Antal Árpád erre határozottan kijelentette,

„Ha a pálya széléről bekiabálunk és hagyjuk, hogy a pályán focizók egy rurális, tradicionális Székelyföldet alakítsanak, akkor olyanná lesz. Ha bemegyünk a pályára, és innovatívvá, szexivé tesszük, akkor olyan lesz. Ez a mi döntésünk. A kérdés tehát az, ragaszkodunk-e a szülőföldünkhöz, mert bár ezer olyan hely van a világon, ahol akár a hegyek szebbek, a folyók tisztábbak, több erdő van, mint Székelyföldön, de ha mi itt akarunk élni, akkor tegyük olyanná, amilyenné szeretnénk. Szeretem, hogy magyar vagyok, vagány dolog ez, de nem elég, önmagában ez nem jelent semmit, kell mellérendelni a minőséget is” – fogalmazott a székelyföldi polgármester. Szerinte az Y, Z és a következő generációk nagy feladata, hogy bemenjenek a pályára, és számukra vonzó Székelyföldet építsenek. Jelenleg a lehető legrosszabb, amit egy fiatal tehet, ha a pálya szélén duzzog azon, amiért a játékosok nem a kedvére alakítják a szülőföldet.