Hirdetés
Hirdetés

Számtalan díjat hozott haza egyetlen fesztiválról a vásárhelyi hallgató

A díjazottak •  Fotó: Facebook/Versünnep Fesztivál

A díjazottak

Fotó: Facebook/Versünnep Fesztivál

Erdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatóját.

Szász Cs. Emese

2017. április 10., 17:562017. április 10., 17:56

Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, de ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egyik produkciójában való részvételre, meghívó két személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint két tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-i Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját, illetve a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – ugyancsak a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Idézet
Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többit, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem

– mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége? című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna, legyen az kortárs vagy klasszikus, s nyilván nem csak olvasni, mondani is szereti a verssorokat.

Hirdetés

A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50–50 ezer forint pénzjutalmat kaptak. A „megzenésített vers nyelvi megformálásért” 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át.

A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés