
Fotó: Hargita megye tanácsának sajtószolgálata
Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferenciát tartanak április 24-25. között a csíksomlyói Jakab Antal Házban a Csibész Ifjúsági Egyesület, valamint a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság szervezésében. A szakmai találkozó ünnepélyes megnyitóját kedden tartották.
2018. április 24., 16:272018. április 24., 16:27
A szakmai találkozón hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szervezetek és állami intézmények munkatársai vesznek részt, a helyiek mellett többen Magyarországról érkeztek, de voltak, akik Szabadkáról, vagy más Kárpát-medencei városból jöttek a konferenciára.
A gyermekvédelmi konferenciát a hátrányos helyzetű gyermekekből álló Sunshine együttes rövid műsora nyitotta meg, majd Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szólt az egybegyűltekhez.
– sorolta az igazgató. Hozzátette, a konferencia programját is éppen ezért úgy állították össze, hogy ne csak szakmai feltöltődést nyújtsanak a résztvevőknek, hanem szellemileg is töltekezhessen mindenki, ezért többek között egy kirándulást is beiktattak a programba. „Aki ebben a szakmában dolgozik, annak szüksége van feltöltődésre.
Fotó: Hargita megye tanácsának sajtószolgálata
– osztotta meg Elekes.
Gergely István, a Csibész Ifjúsági Egyesület elnöke azt kívánta a konferencia résztvevőinek, a csíksomlyói Mária-kegyszobor közelségére utalva, hogy
Flender Gyöngyvér, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja többek között arról beszélt, hogy a konferencia témáját és jelentőségét a magyar kormány is fontosnak tartja; a rendezvény főtámogatója a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A konzul felszólalása után Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a résztvevőket, mint fogalmazott,
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, felszólalásában kiemelte, „ha az országhatárok nem tudnak minket elválasztani, nincs olyan erő, amely gátat tudna szabni annak a munkának, amit a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozók hivatásszerűen végeznek”, utalva a konferencia egész Kárpát-medencére kiterjedő mivoltára.
Fotó: Hargita megye tanácsának sajtószolgálata
Lakner Zoltán Lehelt, a magyarországi Szociálpolitikai Szemle szaklap főszerkesztőjét mint a szociális téma ismerőjét arról kérdeztük, hogyan látja a magyarországi és romániai gyermekvédelmi rendszer működését.
Bár más rendszerben fejlődik Romániában az állam által támogatott szociális és gyermekvédelmi hálózat, mint Magyarországon, ahol sajátos rendszer működik, Európában talán egyik legszervezettebb és legkiterjedtebb hálózat” – fejtette ki Lakner.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!