
Fotó: Eco-Csík
Képzést szervezett az Eco-Csík Kft. és a HR Expert egyesület azoknak az utcahálózat-takarításban dolgozóknak, akinek előzőleg nem volt lehetőségük továbbtanulni, többen közülük iskolába sem jártak. A tavaly év végén megszervezett több alkalmas kurzus akkreditált diplomáit csütörtökön adták át.
2023. január 26., 17:142023. január 26., 17:14
A képzés célja az volt, hogy segítsék és elérhetővé tegyék a továbbtanulást azok számára, akiknek eddig nem volt lehetőségük rá. A program által biztosított oktatás és támogatás segítségével
Tudatosult bennük a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékgazdálkodás fontossága, amelyet a jövőben munkájuk során is kamatoztathatnak – olvasható az Eco-Csík Kft. közleményében.
Pál Tamás igazgató elmondta, ez nagyon fontos lépés a szociális igazságosság és egyenlőség elérésének útján. Mindenki megérdemli a lehetőséget a tudás megszerzésére és a szakmai fejlődésre, függetlenül attól, hogy hol született és milyen anyagi körülmények között él.
A cég tervezi, hogy a jövőben is felkarolja a nehezebb sorsú, de kitartó, tenni akaró munkatársait, ezzel is elősegítve az egyéni fejlődésüket és integrálásukat a társadalomba.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!