
Archív
Fotó: Pethő Melánia
Hatósági felügyelet alá helyezték, és szabadlábon védekezhet az a gyergyószentmiklósi személy, aki a gyanú szerint egyike volt azoknak a támadóknak, akik egy héttel ezelőtt rátörtek a helyi kórház sürgősségi osztályán dolgozókra, bántalmazva az ügyeletes orvost és egy asszisztenst.
2020. július 03., 13:562020. július 03., 13:56
A gyergyószentmiklósi ügyészség döntése alapján 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték pénteken azt a helybéli férfit, aki egy héttel ezelőtt több társával együtt bántalmazott egy orvost és egy asszisztenst a gyergyószentmiklósi kórház sürgősségi osztályán.

Elfogta a rendőrség azt a személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyosan bántalmazta az ügyeletes orvost pénteken hajnalban a gyergyószentmiklósi kórház sürgősségi osztályán. A polgármester időközben az intézmény biztonságának erősítését ígérte.
Az ügyészség szóvivője, Dezső Dóra Margit a Székelyhon megkeresésére elmondta, azért döntöttek így, mert az előzetes letartóztatáshoz „nem voltak meg a szükséges feltételek”. Ehhez ugyanis többek között az szükséges, hogy az elkövetett bűncselekmény legkevesebb 5 évig terjedő szabadságvesztéssel legyen sújtható.
A 2006-ból származó, 95-ös számú törvény 652-es cikkelye szerint azonban a munkájukat végző egészségügyi dolgozók ellen elkövetett testi sértés miatt mindössze 6 hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
7 hozzászólás