
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Vitába, majd súlyos testi sértésbe torkollt egy esküvő a hétvégén Csíkszentkirályon. Egy férfit leszúrtak, felesége megsérült, illetve egy másik férfit is megsebesítettek. Noha a szúrt sebbel kórházba szállított férfi műtéti beavatkozásra szorult, túlélte a támadást.
2019. november 13., 14:452019. november 13., 14:45
2019. november 13., 16:012019. november 13., 16:01
Az alkoholos befolyásoltság hatására szólalkozott össze egy szombaton tartott esküvő több résztvevője Csíkszentkirályon. A vita rövid időn belül elharapódzott, végül pedig súlyos testi sértésbe torkollt – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, a 23 óra 15 perc körül kirobbant összetűzésben három személy sérült meg:
A rendőrség három elkövetőt azonosított: két, 34 és 37 éves csíkszentkirályi, illetve egy 44 éves csíkszeredai férfi ellen testi sértés, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos cselekedetek miatt folytatnak vizsgálatokat.
Kiss Edit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője érdeklődésünkre elmondta, súlyos, kivérzéses sokk állapotában, szúrt sebbel utalták be a 32 éves férfit a kórházba.
A beteget Dobrică Adrian-Cristian műtötte szombaton. Mostanra állapota stabilizálódott, hemodinamikailag stabil, a sebe gyógyul, azonban még további, többnapos kórházi ellátásra lesz szüksége.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás