Hirdetés
Hirdetés

Súlyos hátgerinc-rendellenességgel küzdő fiú műtétjére gyűjtenek

•  Fotó: A székelykeresztúri Zeyk Domokos iskola diákjai

Fotó: A székelykeresztúri Zeyk Domokos iskola diákjai

Lelkileg és fizikailag is megterhelők a mindennapok annak a serdülőkorú székelyudvarhelyi fiúnak, akit súlyos gerincrendellenességgel diagnosztizáltak, és csak műtéttel lehet segíteni rajta. Mivel a több ezer euróba kerülő beavatkozást édesanyja nem tudja saját forrásból előteremteni, egy alapítvány segítségével gyűjtést szervezett a finanszírozásra.

Bencze Emese

2024. június 12., 13:142024. június 12., 13:14

A 15 éves Nagy Ádám Kristóf kálváriája csaknem nyolc éve kezdődött, amikor hétévesen hátgerincferdülést diagnosztizáltak nála. Édesanyja elmondása szerint óvodás korában lúdtalpas volt, ezért talpbetéteket készíttettek neki, utólag tudták csak meg, hogy az is a hátgerinc-rendellenességének a következménye volt.

Sánta Csilla, Ádám édesanyja rámutatott, fia problémája örökletes, ugyanakkor a lányánál is elkezdődött korábban egy kisebb hátgerincferdülés, így egy időben mindkét gyerek korzettet (gerincfűzőt) kapott és speciális – légzésgyakorlattal egybekötött, főleg hát- és mellkasi izmokat nyújtó és erősítő – gyógytornára jártak mindkettőjükkel.

Csak a műtét segíthet

Elmondása szerint a lánya hátgerince két fűzővel, a tornával és úszással stabilizálódott, Ádám problémája viszont nem oldódott meg, sőt rosszabbodott. Édesanyja elmondása szerint

a fiú három év alatt öt fűzőt kapott,

mégis a kezdeti 24 COB-fokos hátgerincferdülés négy éve elérte a 40 COB-fok görbületet, amely után már nem szabad fűzőt sem viselnie, így már

kizárólag a műtét a megoldás.

Serdülőkorú gyerekről lévén szó, a négy év fűző nélküli év alatt megnyúlt, ebből adódóan rohamosan romlott a hátgerincének állapota. Május 8-án Debrecenben már 110 COB-fokos görbületet mértek.

Nehéz volt dönteni a műtétről

Az édesanya azt is elmesélte, nehéz volt meghozni a döntést a műtétről, tudván, hogy a hátgerinc a központi idegrendszer része és „belegondolni is rossz, mit okozhat egy esetleges műtéti hiba”. Mégis végül meghozták a döntést a beavatkozás mellett, ez ugyanis az egyetlen alternatíva a normális életre a gyerek számára, mivel Ádám nagyon sok akadályba ütközik nap mint nap,

egészségügyi állapota korlátozza őt a mozgásban, sportolásban, sőt már az iskolapadban ülés is nagy erőfeszítést jelent számára.

Fájdalmasak és lelkileg is megterhelők a fiú mindennapjai.

Az édesanya arról is mesélt, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt egyenesen lehetetlen volt ezzel foglalkozni, de azt követően, hosszas érdeklődés után a műtét lehetőségeit megtalálták Romániában is, állami finanszírozásból azonban Bukarestben két év a várakozási idő, magánklinikán pedig 25 ezer euró a beavatkozás költsége.

Hirdetés

További utánajárás után kiderült, hogy ugyanezért az összegért a Debreceni Egyetemi Központ magánklinikáján egy elismert idegsebész is vállalja a műtétet, így mindent összevetve a debreceni klinika mellett döntöttek, ott ugyanis

amint megvan a műtét ára, azonnal tudják őket fogadni.

Minden segítség jól jön a beavatkozáshoz

A bevatkozás során két orvosi acélrudat ültetnek be, amivel a fiú hátgerincét normális állapotára húzzák és rögzítik, ezt követi egy tíznapos intenzív fizioterápia, amelyet követően hazajöhetnek – vázolta az édesanya.

„Fiam jövő évben abszolvál, jó tanuló. Szeretném, hogy teljes életet tudjon élni, és a továbbtanulásának se az egészségi állapota szabjon határt” – fogalmazott az édesanya, aki a műtét költségére gyűjtést szervezett a SIC Alapítvány támogatásával, mivel saját forrásból nem tudja előteremteni a szükséges 25 ezer eurót.

A segítő szándékú emberek a Fundația SIC – RO65OTPV261000194812RO03 – OTP Bank Odorhei bankszámlára utalhatják az általuk kívánt összeget, Nagy Ádám-Kristóf számára megjegyzéssel. A család hálásan köszön minden segítséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés