
A magyar, székely és a községi zászlót jogerős bírósági ítélet miatt kellett levenni
Fotó: Gergely Imre
Jó helyen vannak az üres zászlórudak a gyergyóremetei községháza előtt, mert van esély rá, hogy visszakerüljenek rájuk az ideiglenesen levont zászlók – fogalmaz Árus Zsolt, a Székely Figyelő alapítvány vezetője. A zászlóügy az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik.
2021. április 28., 19:092021. április 28., 19:09
2021. április 29., 09:512021. április 29., 09:51
A gyergyóremetei községháza előtt öt oszlopon öt zászló lobogott tizenöt éven át. Januártól azonban három oszlop üresen maradt:
A történet azonban itt nem zárul le, a zászlók kitűzése ellen pert indító, és jogerősen nyerő Dan Tanasă egyesületére még vár egy döntés. „A perbe beavatkozott a Székely Figyelő Alapítvány is, majd látva az ítéletet, panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságán, hiszen
Olyannyira nem, hogy ez már első látásra így tűnt a bíróság illetékeseinek is” – fogalmazott Árus Zsolt. Levélben értesítették őt, hogy keresetét befogadták, azaz Strasbourgban tárgyalni fogják az ügyet.
„A történet még nem ért véget, jó helyen vannak az üres zászlórudak a remetei községháza előtt, mert van esély rá, hogy visszakerüljenek rájuk az ideiglenesen levont zászlók” – olvasható a Székely Figyelő alapítvány vezetőjének írásában. Árus leszögezi, ismét beigazolódott, hogy érdemes kiállni a jogaink mellett, vállalni azt is, hogy a hazai bíróságokon jogsértő ítélet születik, mert az egyrészt újabb bizonyíték arra nézve, hogy
Fotó: Gergely Imre
Az alapítvány köszönetet mond Gyergyóremete polgármesterének és az ügyvédjének az együttműködésért, mert a segítségük nélkül ezt a pozitív részeredményt nem érhették volna el.
Beavatkoztak ugyan a perbe, de a bíróság következetesen megtagadott minden kommunikációt velük, az ügy iratait az alperestől, azaz a gyergyóremetei féltől tudták csak megszerezni.
Ismételten biztatnak minden polgármestert, hogy kövesség ezt a példát, mert így utat lehet nyitni az igazság győzelmének.
Mi átadtuk számukra a peranyagot, ami alapján az Emberi Jogok Bíróságához vitték az ügyet. 5-6 év, míg egy ilyen procedúra elindul, de lassan hátha kialakul. Óriási siker lenne, ha ezt nyerésre tudnák vinni” – reagált a témában Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere.
Fotó: Gergely Imre
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
2 hozzászólás