Hirdetés
Hirdetés

Strandja lesz Korondnak, máris két medencével

Jövőre készülhet el az árcsói strand •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Jövőre készülhet el az árcsói strand

Fotó: Erdély Bálint Előd

Elsősorban az iskolások számra épül egy két medencével ellátott strand Korondon, az árcsói részen, amely a turisták és a helyiek kiszolgálására is alkalmas lesz. A korondiak már hallottak az elképzelésről, és szükségesnek látják a megvalósítását.

Fülöp-Székely Botond

2020. november 14., 12:262020. november 14., 12:26

Összesen 5,3 millió lejért pályázott sikeresen az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) a korondi önkormányzat a helyi szakközépiskolával együttműködve, hogy strandot építhessenek az Árcsó nevű részen – fejtette ki lapunknak Katona Mihály, a község polgármestere. Mint mondta, a projekttel

nemcsak a helyieknek és a turistáknak szeretnének kikapcsolódási lehetőséget biztosítani, hanem az iskolai oktatást is lényegesen fejlesztenék kihelyezett tornaórákkal.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A projekt részeként két fűthető medence fog megépülni: egy 27×13×1,5 méteres a felnőtteknek, illetve egy gyerekek számára használható 15×9×0,8 méteres. Még nincs eldöntve, hogy ezeket egyszerű édesvízzel vagy gyógyhatású ásványvízzel töltik fel.

A tervek tartalmazzák még egy multifunkcionális sportpálya, egy játszótér és parkolók kialakítását is,

valamint olyan épületek létrehozását, ahol irodahelyiségek, öltözők, konyha és szálláshelyek is lesznek, illetve egy sportterem. A munkálatok már folyamatban vannak, a kivitelező a földmunkákat végzi. A beruházást egyébként jövőre kellene befejezni.

Hirdetés

Katona Mihály arra is kitért, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő területen épülő szabadtéri strandot hosszú távon fedetté szeretnék alakítani, hogy bármikor használható legyen.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Nem kell máshová menni

Rossz évet zártak a helyiek turizmus szempontjából, és tartanak attól, hogy ez jövőre sem lesz másképp, de attól örülnek a stranddal kapcsolatos elképzelésnek. Az általunk megkérdezett korondiak szerint szükség van a beruházásra, hiszen

a „vírus nem tarthat örökké,” előbb-utóbb minden visszaáll a normális kerékvágásba.

A strand ugyanakkor hasznos lesz a helyi fiatalok, ugyanakkor az idősek számára is, hiszen így nem kell majd Székelyudvarhelyre, Szovátára utazni, ha valaki ilyen jellegű kikapcsolódásra vágyik – értett egyet egy helybéli házaspár.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Korábban is volt fürdő

Árcsón egyébként régen is volt fürdő és kezelőbázis, ahol az ásványvizet kecsketejjel összekeverve a nőgyógyászati betegségek gyógyítására használták. Ezt a létesítményt azonban egy éjszaka elkártyázta a tulajdonosa, és az lassan megszűnt – elevenítette fel érdekességként a polgármester. A mostani komplexum ugyan nem a régi helyén épül meg, hiszen az a terület a rendszerváltozás után ismét magánkézbe került, de ahhoz nagyon közeli helyszínen dolgoznak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés