
Fotó: Árvai Károly/MTI
Kétnapos stagnálást követően ismét növekedni kezdett a fertőzöttek száma csütörtökön Hargita megyében, ahol kilenc új esetet igazoltak az elmúlt 24 órában. A gyógyultak száma csak kettővel emelkedett, így nőtt az aktív esetek száma a térségben.
2020. július 23., 13:462020. július 23., 13:46
Kilenc új fertőzés igazolását követően 433-ra nőtt csütörtökön a járvány kezdete óta Hargita megyében azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Közülük eddig 329-en hagyták el gyógyultan a kórházakat, 13 haláleset történt, 74 fertőzöttet pedig a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi kórházakban kezelnek vagy tartanak megfigyelés alatt.
A szóban forgó 17 tünetmentes fertőzött még a kedden életbe lépett karanténtörvény elfogadása előtt döntött úgy, hogy nem szeretné a kórházi megfigyelést, ezért nem kényszeríthetik őket arra, hogy egészségügyi intézményekbe vonuljanak – magyarázta kérdésünkre Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője. Hozzátette azonban, hogy
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében 8 személy esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a Stratégiai Kommunikációs Csoport (CGS) tájékoztatásában.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
1 hozzászólás