
Fotó: Pinti Attila
Varázslatos hangulatot teremtett a már több mint harminc éves Csík Zenekar szombat este a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra által szervezett Tiltott Fesztiválon. A magyar népzenei élet egyik legmeghatározóbb együttese egyedi stílusával és dallamvilágával, szívhez szóló dalszövegeivel és kiemelkedő hangszertechnikai tudásával kápráztatta el a közönséget.
2021. szeptember 19., 10:342021. szeptember 19., 10:34
Rendkívül sokszínű és minőségi koncerten vehettek részt az érdeklődők szombat este a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra által szervezett Tiltott Fesztiválon, ahol ezúttal a Csík Zenekar lépett színpadra.
A jelenlegi felállásban több mint tizenöt éve együtt játszó héttagú zenekar egymás után szólaltatta meg népszerű dalait, amelyek sajátossága, hogy ötvöződnek bennük a magyar népzene, illetve a könnyű- és világzene elemei.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
A fellépést emellett hangszeres szólókkal is színesítették. A közönség iránt leginkább várt, mi több, hangosan követelt dalt, a Most múlik pontosan című slágert a koncert lezárásaként adták elő.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
A fellépés végén a szervezők és a zenekar egy meglepetésprodukcióval is kedveskedtek Tófalvi Margitnak, a Csíki Sör Manufaktúra közkapcsolati felelősének, aki vasárnap ünnepli a születésnapját.
Fotó: Pinti Attila
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!