
Fotó: Barabás Ákos
Vasárnap hideg, esős, szeles idő lesz az ország 32 megyéjében és Bukarestben. A levegő hőmérséklete 10–15 Celsius-fokkal lesz kevesebb az ilyenkor megszokottnál, eső, havas eső és havazás sokfelé kialakulhat – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által kiadott sárga jelzésű figyelmeztetésre hivatkozva. A figyelmeztetés vasárnap reggel 8 és este 11 óra között érvényes.
2018. március 18., 09:522018. március 18., 09:52
Moldvában és a Keleti-Kárpátokban jelentős mennyiségű hó hull, Erdélyben előbb eső fog esni, majd ez havas esőbe, helyenként havazásba megy át. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 20–25, helyenként 40 litert négyzetméterenként.
A szél megerősödik, sebessége hegyvidéken elérheti az 55–65, helyenként a 70 kilométert óránként.
A levegő erősen lehűl, a hőmérsékleti értékek 10–15 fokkal elmaradnak az ilyenkor szokásostól. Az ANM szakemberei szerint a hideg idő a jövő hét végéig kitart.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!