Hirdetés
Hirdetés

Sokba került a meleg

Nem kímélte a zsebeket a tél – sokat kellett fizetni idén a melegért •  Fotó: Pál Árpád

Nem kímélte a zsebeket a tél – sokat kellett fizetni idén a melegért

Fotó: Pál Árpád

Hosszú évek óta nem volt az ideihez hasonló kemény tél, és ez érezhető volt a fűtésszámlákon is. Az udvarhelyi távhőszolgáltató által biztosított hőenergia kifizetése egyes lakónak nehézséget okozott, hiszen olyan lakrészek is voltak, ahol a kilencszáz lejt is meghaladta a januári számla összege. A többségnek viszont ennél lényegesen kevesebbet kellett fizetnie.

Dósa Ildikó

2017. március 15., 13:452017. március 15., 13:45

A leghidegebb januárban volt, ebben a hónapban az Urbana Rt. távhőszolgáltató vállalat adatai szerint lakásonként átlagban 1,33 gigakalória hőenergia fogyott, ami 263,21 lejbe került. Ennél magasabb energiafogyasztást 2007-ben jegyeztek utoljára Udvarhelyen, amikor ugyancsak januárban átlagosan 1,51 gigakalória fogyott lakásonként. Mivel február már enyhébbnek bizonyult, 0,91 gigakalóriára csökkent a lakások átlagos energiahasználata, amiért 181,44 lejt kellett fizetni. Tavaly ugyanebben a hónapban 0,77 gigakalóriát használtak átlagban az udvarhelyiek, ezt pedig a szolgáltató 164,07 lejért számlázta ki.

Az Urbana honlapján található adatok szerint vannak lépcsőházak, amelyekben csupán három-négy lakás maradt a távfűtési hálózaton, az sem ritka, hogy csak egy lakrészt lát el a szolgáltató távhővel.

Hirdetés

Az ott lakók januárra nagyon magas, esetenként kilencszáz lejt is meghaladó összeget kellett fizessenek az Urbanának.

Az Ifjúság bejárat egyik lakrészében például csupán 170 lejt fizetett januárra az ott lakó, ugyanakkor a Győzelem utcában is volt, ahol hasonlóképpen alacsony, 214–235 lejbe került a távhő egy hónapra. Ezzel szemben az Építők utcában, az előzőknél kétszer nagyobb fűtőtestfelületre már lényegesen többet, 951 lejt számláztak ki. Ekkora összeget nem sokan kellett fizessenek, de nem ritkák az ötszáz-hatszáz lejt meghaladó fűtésszámlák sem.

„Napközben nem vagyunk otthon, 18–19 fokra állítjuk a hőmérsékletet. Januárban többen voltunk, jobban fűtöttünk: a fiamék is nálunk voltak, ők a meleghez vannak szokva, de így is a négyszobás lakás fűtése 435 lejbe került. A februári számla is 320 lej körül van. Nálunk vízszintes elosztású rendszer van, én meg vagyok elégedve a távfűtéssel” – mondta a Bethlen-negyedben lakó Szász Ferenc, az Ifjúság bejárat lakástulajdonosi társulásának elnöke.

„Nem voltak gondok a fűtéssel, aki a rendszeren van, csak jót mondott. Annak persze nem örültek, hogy ez sokba kerül, panaszkodtak is a magas számla miatt” – mondta Varga István, a Tábor 3-as lakástulajdonosi társulás elnöke.

Sokan féltek attól, hogy milyen összegeket függesztenek ki – jogosan •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Sokan féltek attól, hogy milyen összegeket függesztenek ki – jogosan

Fotó: Gecse Noémi

Nem mindenki elégedett a távfűtéssel. A Tamási Áron lakástulajdonosi társuláshoz tartozó lépcsőházak lakói, akik még nem váltak le a távfűtésről, a magas költségek mellett hol az éjszakai melegre, hol a hidegre panaszkodtak.

Idézet
A kisnyugdíjas öregek szerint volt, amikor éjjel-nappal rettenetesen fűtöttek, ha pedig áramszünet volt, a távirányítású kazán leállt, olyankor fagyoskodtak

– panaszkodott Zólya Atilla elnök. Elmondása szerint

az egyik Tomcsa Sándor utcai kétszobás lakásban egyedül élő nyugdíjasnak januárban fűtésre és meleg vízre 900 lej fölött kellett fizetnie.

Hasonlóképpen a Szegfű bejáratnál is van egy család, amelynek 800 lejes számlája volt. „Csak azt látom, hogy nagyon drága, nehezen tudják fizetni. Ezért azt javaslom, váljanak le” – összegezte Zólya.

Osztozni kell a költségen

A közös felületen áthaladó vezeték közös költség, mivel a csövek által leadott hő fűti a lépcsőházat, esetenként a szárítót, biciklitárolót, valamint azokat a lakrészeket is, amelyeken a csövek átmennek, így a kiadás az egész tömbházat érinti. Éppen ezért a közös felületekre mindenkinek kellene fizetnie, ezt pedig a társulások elnökeinek kellene leosztaniuk – magyarázta lapunknak Ráduly Mihály, az Urbana Rt. távhőszolgáltató vállalat vezérigazgatója. A panaszokkal kapcsolatban elmondta, hogy januárban például a Köztársaság lakástulajdonosi társulástól kaptak reklamációt az óriási fűtésszámlára, melynek kifizetését meg is tagadták. Ők összevetették az adatokat az érintett lakók tavalyi fogyasztásával, és kiderült, hogy bár a hideg miatt tizenkét százalékkal nőtt az elhasznált energia mennyisége az előző év hasonló időszakához képest, a kiszámlázott ár csökkent. „Amikor ezzel szembesültek, már nem szóltak semmit, és fizettek” – jegyezte meg Ráduly. Ami az éjszakai meleget illeti, az egy műszaki hiba következménye volt, amit kijavítottak.

Befejezik a megkezdett munkát

A távhő ára csökkent ugyan, de a nagy hidegek miatt többet kellett fűteni, több hőenergia fogyott ebben a szezonban, így a lakók nem érezték az árcsökkenést – magyarázta az igazgató. A vállalatnál egyelőre további nagy beruházást nem terveznek, hanem nyárig befejezik a tavaly elkezdett munkát: a Sziget-negyedi lépcsőházakban felszerelik a hőszabályzókat, a Kuvar-negyedben pedig kicserélik a vezetékeket. Ráduly szerint ezzel véget ér a város távhőhálózatának modernizálása. Ugyanakkor tervezik egy diszpécserszolgálat létrehozását is.

Januártól csökkent az ár
Öt évig egy gigakalóriáért 240 lejt számláztak a lakosságnak. A beruházásoknak köszönhetően csökkentek a veszteségek a rendszerben (hő, víz), így csökkent a hőenergia előállítási ára is, legutóbb gigakalóriánként 409,48 lejes áron rögzítették. Ebből a természetes személyek tavaly márciustól 200 lejt fizettek, idén januártól pedig az egyszázalékos áfacsökkentésnek köszönhetően 198,84 lejt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
Hirdetés