
Biztató a csíkszentdomokosi tanuszoda iránti érdeklődés
Fotó: Pinti Attila
Több mint három hónappal az átadás után biztatónak tűnik az első községi tanuszoda helyzete Hargita megyében. A csíkszentdomokosi létesítményben nemcsak a környező települések diákjainak úszásoktatása zajlik, a lakosság részéről is látszik az érdeklődés, és úszótáborokat, tanfolyamokat is szerveznek.
2023. október 02., 21:052023. október 02., 21:05
Júniusban nyitották meg Hargita megye első olyan tanuszodáját, amely nem városban, hanem községben várja az úszni vágyókat. Az Országos Beruházási Társaság (CNI) által felépíttetett csíkszentdomokosi létesítményt azóta a helyi önkormányzat cége üzemelteti és kezdett elfogadottá válni a helybeliek, és a környező települések lakói számára is.

Elkészült és meg is nyitották csütörtökön Hargita megye első községi tanuszodáját Csíkszentdomokoson. Nemsokára teljes kapacitással várja majd az úszni vágyókat a létesítmény, ahol a környék iskoláinak diákjai számára is lesz úszásoktatás.
A nyári hónapokban több úszótábort is szerveztek az uszodában, elsősorban gyerekek számára, és meglepően jó volt az érdeklődés – számolt be kérdésünkre Karda Róbert.
A község polgármestere szerint azért, hogy optimizálják a működtetéshez szükséges személyzet számát, a nagyközönség számára első körben naponta 18 és 21 óra között volt lehetősége úszni, hétvégén bővebb programmal.
– ismertette a községvezető.
Fotó: Pinti Attila
A tanév kezdete után elkezdődött a diákok számára is az úszásoktatás, a helyiek mellett Balánbányától Csíkmadarasig azok a diákok, akik korábban Csíkszeredába jártak csoportos úszásoktatásra, most Szentdomokosra érkeznek.
Karda Róbert optimista abban a tekintetben, hogy az uszodát jól ki tudják használni, és további lehetőségeket is keresnek a tevékenység bővítésére. Kiegészítő lehetőségekre is gondolnak, így egy szauna beszerzésére és beüzemelésére, amelyre szintén lenne igény.
– tette hozzá a polgármester. Az úszással kapcsolatos tevékenységet, beleértve a vízimentők biztosítását partnerségi szerződés alapján egy úszóiskolát működtető egyesület irányítja, a polgármesteri hivatal két személyt biztosít a beléptetéshez, akik rendben tartják az alsó szintet is, mellettük egy karbantartó és az uszoda vezetője alkotja a személyzetet – tudtuk meg.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!