
Százak, ezrek. A turisták túlnyomó részének tetszenek a látottak
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hétköznapokon százak, míg hétvégenként ezrek látogatnak el az egy hónapja megnyitott szejkefürdői Mini-Erdély Parkba, amelyben folyamatosan bővül a kiállított makettek száma. A létesítményt mindaddig nyitva tartják, amíg az időjárás engedi.
2020. augusztus 28., 08:582020. augusztus 28., 08:58
„A járványhelyzet miatt többen itthon nyaralnak, így közülük sokan ellátogatnak hozzánk a parkba, ahol nem csalódnak a látottakban. Persze mindig van az az egy százalék, akinek semmi sem tetszik, de az emberek túlnyomó része meg van elégedve” – fejtette ki lapunknak Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi legendárium és a Mini-Erdély Park ötletgazdája. Rámutatott, annak is nagyon örül, hogy
Általánosságban elmondható, hogy hétköznapokon napi 400–500 látogatójuk van, míg a hétvégenként 1500–2000-re nő ez a szám, de voltak már ennél többen is.
A Mini-Erdély Park augusztus elsején negyven híres történelmi épület, város- és falurész kicsinyített másának kiállításával nyitotta meg kapuit, és akkor azt ígérték, hogy folyamatosan bővülni fognak. Nem is kellett csalódniuk a turistáknak, hiszen azóta további négy makett ékesíti a Szejkefürdőt. Mindemellett
Fazakas arra biztatja a városvezetést és a helyi vállalkozókat, mielőbb cselekedjenek annak érdekében, hogy Székelyudvarhelyre is bevonzzák a Szejkefürdőre (Székelyudvarhely észak-nyugati határába) érkező turistákat, hiszen ez mindenki számára hasznos.
Fazakas Szabolcs hangsúlyozta, addig szeretnék nyitva tartani a parkot, amíg azt az időjárás engedi. A kiállított makettek egyelőre jól bírják a környezeti viszonyokat, persze ha probléma lenne a későbbiekben, akkor van szakember, aki helyreállítja azokat. A csapat jelenleg arra keres megoldást, hogy télen se kelljen elmozdítani helyükről a maketteket, ehhez viszont valamivel le kell takarni azokat. Addig is a hét minden napján látogatható a park délelőtt tíz és este hét óra között.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás