
Fotó: Gergely Imre
Összesen 7 kilométernyi gyergyószentmiklósi út modernizálására tett le igénylést az Anghel Saligny-programhoz a város önkormányzata. A beruházási értékek árszámításait pénteken délelőtt fogadta el a képviselő-testület. Ugyanakkor elutasították a csanódi vízgyűjtő területének megvásárlására kapott árajánlatot, aminek következménye, hogy kisajátítást indítanak a telkek megszerzésére.
2021. november 06., 13:082021. november 06., 13:08
Három igénylést tesz le Gyergyószentmiklós az Anghel Saligny mérnökről elnevezett országos fejlesztési programhoz, amelyek utcák modernizálását célozzák meg.
Az egyik a Tűzoltó, Ady Endre, Mogyorós és Régigyár utcákról szól és ez 5500 méternyi utat jelent, aminek összértéke 12,5 millió lej a pénteken elfogadott árszámítás szerint.
A másik ilyen projekt két kis utcát (Budai Nagy Antal és Fürdő), valamint a Jakab Antal teret érinti és ennek az összértéke 5,7 millió lej.
A Makkos és Temető utcák rehabilitálását is ebből programból szeretnék megvalósítani, és ez 4,2 millió lejbe kerülne.
Amint Csergő Tibor polgármester elmondta, ez összesen 7 kilométernyi utcát jelent. Azok az utcák kerülhettek bele a programba, amelyek már telekkönyvezve vannak a város nevére, és ahol már létezik kiépített infrastruktúra (ivóvízhálózat és csatornázás).
A negyedik igénylés a vízház mellett található vízgyűjtő tó gátjának a felújítását és a gyűjtőtó bővítését jelenti, amihez 10 millió lej finanszírozásra számítanak.
Szintén az ivóvíz befogásához kötődött az a határozat is, anmellyel elutasították a csanódi vízgyűjtő területéhez tartozó két telek eladási árát. A tulajdonosok a múlt évben kapták vissza bírósági döntés után ezeket a területeket és ezeket eladásra kínálták a városnak.
Amint az elöljáró elmondta, az is akadály, hogy szerinte törvénytelen lenne visszavásárolni a gátat és egyéb építményeket, amit évtizedekkel ezelőtt az állam, vagyis a város építtetett.
amely révén az elhangzottak szerint 60 nap alatt a város használatba is veheti az ingatlanokat, a bíróság pedig megállapítja azt az összeget, amellyel a tulajdonosokat kártalanítják.
Bajkó László tanácsos felszólalásában azt javasolta, a tervezetet vegye le a napirendről a testület, az önkormányzat pedig tegyen egy olyan árajánlatot a tulajdonosoknak, amely megfelel a valós piaci áraknak. Államosításnak nevezte a kisajátítást, amely révén 3-4 eurót fizetne a város a telkek négyzetméteréért.Javaslatát nem fogadták el, a határozattervezet napirenden maradt.
A testület többi tagja pedig egyhangúan megszavazta a határozatot, elutasítva az ajánlott 12 eurós árat.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!