Sok vívódás után úgy döntött, megpróbálja

és természetesen a nagyérdemű közönségnek is minőségi kikapcsolódást biztosítsunk.

– Ilyennek képzelte-e a munkát, a vállalt feladatokat?

– Belátásom volt ebbe a munkába, amely amúgy tele van meglepetésekkel. A gazdasági válság, a világjárvány, a szomszédunkban dúló háború nincsenek jó hatással senkire és semmire, és ez érvényes a kulturális életre is.

Sajnos, nem csak rajtunk múlik: pl. a nem megfelelő előadóterek, akár a vidéki művelődési házak felszereltsége, mérete vagy hiánya sok gondot okoz. A háromszéki kultúra fellegvárának tartott Sepsiszentgyörgy is ezzel a gonddal küzd. Rengeteg sportlétesítmény van, nagyon jól felszerelve, amit félre ne értsenek, nagyon jónak találok, de ezzel szemben aránytalanul kevés az előadótér, a próbaterem, a táncházterem.

– Hogyan foglalná össze a táncegyüttes élén eltöltött közel egy évet? Mennyire elégedett az eddigi munkájával, a körülményekkel?

– Nem érzem azt, hogy hátra dőlhetnék. A Háromszék Táncegyüttes székházának javítása, szépítése még folyamatban van, az előadások megtervezése, ezek anyagi költségeinek előteremtése, a próbák megszervezése, beleértve a megfelelő feltételek megteremtése, legyen az a tisztaság, a fűtés, a koreográfusok meghívása, kifizetése, ruhák, kellékek készíttetése stb., tovább sorolhatnám, ez mind-mind az igazgató feladata, és ebben mind részem volt. Nincs ideális helyzet, mert sokféle tényezőt kell figyelembe venni, mind az intézményen belül, mind pedig a kívülről jövő nyomást, elvárásokat.

– Milyen évnek néz elébe, mekkora költségvetéssel rendelkezik az intézmény?

– A megszorítások korszakát éljük, ezért még aprólékosabban át kell gondolni a hosszú távú stratégiát. Erről egyeztettem a megye előjáróival is.

mert a Háromszék Táncegyüttesnek hivatása és feladata a magyar nyelvterület néptáncának és népzenéjének mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása. Az idén is lesznek új bemutatók, lesznek táncházak, és novemberben megszervezzük a 33. Népzene- és Néptánctalálkozót is, ahová már meghívtuk a Magyar Állami Népi Együttest.

– Indulásakor kijelentette, hogy az elődje, az alapító igazgató, a néhai Deák Gyula Levente műsorpolitikáját akarja folytatni. Ez egészen pontosan mit is jelentett?

– Deák Gyula Levente hatalmas életművet hagyott maga után, jó barátomnak tudtam, nagy tisztelettel gondolok most is rá. Az ő munkája nyomán alakult ki az évtizedek alatt a Háromszék Táncegyüttes egyénisége, arculata. Ennek eredményeként lett elismert a nagyérdemű közönség és a szakma által is. Ami jó, azt nem kell elrontani, épp ezért folytatni akarom ezt az elviséget: tehát folklórműsorok, táncszínházak, gyerekelőadások, színházi produkciók is vannak a műsorunkban.

Ha minden jól megy, akkor karácsony környékén az „angyal” elhoz egy új táncszínházi produkciót is.

– Céljai között szerepelt, hogy az együttest a hazai és magyarországi szereplések mellett minél több országba elvigye. Mennyire látja ezt megvalósíthatónak az együttes idei költségvetésének tükrében?

– Mindössze csak az anyagi forrásokat kell megteremteni, és akkor megvalósítható, főleg pályázatokon keresztül látom ezt megoldhatónak. Igyekszem új nemzetközi kapcsolatokat létrehozni és a meglévőket ápolni, hogy a megfelelő időben lépni tudjunk. A műsorpolitikánk is ennek megfelelően lett kialakítva. A Háromszék Táncegyüttes már bizonyított hazai és külföldi berkekben egyaránt, de a hírnevet ápolni kell, ugyanakkor a művészeknek is fontos a visszaigazolás.

– Kiemelten fontosnak tartja a néptáncmozgalom népszerűsítését, megerősítését a gyerekek és fiatalok körében, valamint az együttes utánpótlásának biztosítását. Mit lehet ennek érdekében tenni?

– Véleményem szerint a néptáncot élővé kell tenni a gyerekek számára, hogy ne csupán koreografált, színpadi produkciót tanuljanak.

Természetesen ez most nehezebb, mert régen, amikor a népi szokásoknak szerves részei voltak a mindennapi életnek. Akkor mindenki tudta, hogy milyen egy farsangi bál, egy betlehemezés, ma ez teljesen másként működik. Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz táncpróbákra hívni, és hosszabb ideig meg is tartani a gyerekeket, hiszen ma nem divat a néptánc, ahogy a népzenehallgatás sem. Nehéz motivációt találni. További kihívás a pedagógusnak, hogy a néptáncra jelentkezők egy része rövid idő alatt akar nagy sikert elérni. A szülők is inkább a szereplésre várnak, kevesen értik meg igazán, milyen jótékony hatással lehet a néptánc a gyerek mindennapjaira az élete minden területén. Itt most arra célzok, hogy nem mindig a cél a fontos, hanem a bejárt út a cél felé.