
Nyárádgálfalván tudják, mire költenék a pénzt
Fotó: Haáz Vince
Gép- és alkatrészvásárlásra, közösségi ház berendezésére, műfüves pálya felújítására költenék azt a pénzt a Nyárádmente LEADER Egyesülethez tartozó önkormányzatok, amelyhez hónapokon belül hozzájutnak.
2021. augusztus 03., 20:212021. augusztus 03., 20:21
Jól használta a LEADER-alapokból elnyert pénzösszegeket a Nyárádmente LEADER Egyesület, ezért újabb pénzhez jutnak az önkormányzatok, amelyek vagy saját községük szükségleteire költik a megadott összeget, vagy társulnak és közösen pályáznak – döntött az egyesület közgyűlése azt követően, hogy állami leosztásból 145 947 euróban részesült. Ennek az összegnek egy részét az egyesületi iroda működtetésére fordítják, míg a nagyobb részt, mintegy 120 ezer eurót a Nyárádmente Kistérségi Társulás tizenhárom önkormányzata között osztják szét.
A Székelyhon érdeklődésére Szőcs Antal, Backamadaras polgármestere elmondta, megtárgyalták az egyesületben, hogy hogyan lehetne észszerűen használni az összeget, ami nem túl sok egy nagyobb befektetéshez, ám jól jön, hogy fontos és hasznos dolgokra fordítsák.
Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a meglévő multifunkcionális traktorunkhoz vásárolnánk különféle alkatrészeket, például merítőgépet, útseprőt” – sorolta a polgármester.
Nyárádgálván is gépek, eszközök vásárlására fordítanák a 9200 eurót, ami a községnek jutna, illetve a műfüves pályát újítanák fel – válaszolta érdeklődésünkre Karácsony Károly polgármester, hozzátéve, hogy egyelőre még nem konkretizálódott, csak információs szinten tart a pénzkeret leosztása.
– fogalmazott az elöljáró.
A Romániában bejegyzett 239 LEADER-egyesület közül a 37. helyen áll a nyárádmenti egyesület, ami a pályázatok sikerét, a pénzek lehívását és felhasználását illeti. A Nyárámente LEADER Egyesület által meghirdetett összegekre a most záruló európai költségvetési és fejlesztési ciklusban 41 pályázattal jelentkeztek, amelyből 28-ra kötöttek támogatási szerződést.
A LEADER programról
A LEADER program az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része. A program neve a francia Liaison Entre Actions pour le Development de l’Economie Rurale (magyarul: Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) megnevezés kezdőbetűiből származik. A program célja, hogy a vidék fejlesztésére szánt uniós források ne egymástól elkülönült területeken (oktatás, egészségügy, mezőgazdasági fejlesztés, kulturális fejlesztés, vállalkozás fejlesztés stb.) és ne a helyi társadalom megkérdezése nélkül legyenek felhasználva, hanem integrált kezdeményezéseken keresztül és a helyi politikai, gazdasági szereplők és civilszervezetek bevonásával. Ennek érdekében minden kistérségben „Helyi Akciócsoportot” kell létrehozni, amelybe az önkormányzatok, a kistérség vállalkozói és a kistérség civil szerveződései kerülhetnek be. Ezen akciócsoportok feladata az adott kistérség vidékfejlesztési stratégiájának kialakítása. Ezután a rendelkezésre álló vidékfejlesztési forrásokat helyben, helyi pályáztatás útján osztják szét olyan projektekre, amelyek ezen – helyben kialakított – stratégiával összhangban állnak. (forrás: Wikipédia)
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!