
A Sport-All Sport Club növendékei is hasznot húznak a támogatásból
Fotó: Sport-All Sport Club/Hirni Botond
Csaknem 400 ezer lejjel támogatja a város sportmozgalmát, az élsportot és szabadidősportot idén Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala. A megadott határidőig összesen 41 pályázatot iktattak, közülük 39 érte el a kellő pontszámot, kettő viszont nem teljesítette a feltételeket.
2024. május 07., 19:012024. május 07., 19:01
A támogatásokra 23 sportegyesület révén pályáztak a kérvényezők, az illetékes testület által megítélt pénzösszegek 1000 és 70 ezer ezer lej között váltakoznak. A legnagyobb értékű támogatást a Sepsi OSK futballklub utánpótlásképző központja kapja, amelynek gyermek- és ifjúsági bajnokságokban szereplő csapatai vannak. A fiúk szakosztálya 70 ezer lejre, a lányoké 27 ezer lejre számíthat.
Az önkormányzat ugyancsak jelentős összeggel, 24 500 lejjel támogatja a 2024. június 21-re tervezett rendhagyó sepsiszentgyörgyi futóverseny megszervezését. A résztvevők számára kijelölt 10 kilométeres (két kör) terepfutó és 5 kilométeres „nordic walking” versenypálya a város nyolc reprezentatív intézményének, illetve épületegyüttesének belterét is érinti (a nordic walking ütemes gyaloglás síbotok segítségével, főleg idősek sportja).
A 39 nyertes pályázat listáján szerepel még a Sport–All Sportegyesület (56 ezer lej karate-, sporttánc-, alpesisí-versenyeken, -bajnokságokon való részvételre és edzőtáborokra), Székelyek a Magasban elnevezésű sportegyesület (15 ezer lej főleg síoktatásra, síversenyekre), a Szamuráj Sportegyesület (15 ezer lej dzsúdó- és egyéb küzdősport-versenyeken való részvételre), a Sepsi Adrenalin Sportegyesület (15 ezer lej falmászó-, sziklamászó-versenyeken, -bajnokságokon való részvételre).
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
szóljon hozzá!