
Ilyen volt még a nyáron...
Fotó: László Zoltán
Épp 15 éve, hogy felállították a Gyergyóremetéhez tartozó Hegyesbükkben a keresztet, mellé pedig egy oltárként szolgáló asztal is került, amely háborítatlanul állt ott egészen mostanáig, míg valaki – feltehetően kvaddal, vagy terepjáróval nekimenve – kárt tett benne.
2024. március 29., 18:562024. március 29., 18:56
Hegyesbükk eléggé távol esik a lakott területektől, így nem sűrűn járnak arra emberek. László Zoltán, aki szerepet vállalt abban a kezdeményezésben, amely révén egy vállalkozói baráti kör 2008-ben felállította a keresztet, pár nappal ezelőtt járt arra, és azt látta, hogy
...és ez lett a pihenőből tavaszra
Fotó: László Zoltán
„Van aki épít, más rombol. Szerintem valaki vagy terepjáróval ment neki, vagy kvaddal szöktetett fel rá.
– mondta el László Zoltán.
A keresztnél minden évben egyszer, a pünkösd utáni első szombaton szentmisét mutatnak be. Az idei alkalomra már biztosan minden a helyére kerül – szögezte le.
Hozzátette: azt tervezik, hogy a jövőben egy kis kápolnát is építenek a kereszt közelében.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás