
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Romániába hozták csütörtökön Elena Udrea volt turisztikai minisztert, akit korrupció miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítéltek. A volt tárcavezetőt a giurgiu határátkelőn át hozták Bulgáriából az országba, és a târgşori börtönbe kísérik – írja az Agerpres hírügynökség.
2022. június 16., 18:342022. június 16., 18:34
Szerdán az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította az Elena Udrea ellen kiadott európai elfogatóparancs felfüggesztését – közölte korábban az AFP.
Április 7-én a román hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a volt turisztikai miniszter ellen, és még aznap letartóztatták Bulgáriában, ahonnan Görögországba próbált eljutni. Az európai elfogatóparancsnak eleget tett a bolgár igazságszolgáltatás, de Udrea kedden az EJEB-hez fordult, kérve, hogy azonnal függesszék fel annak végrehajtását.
A volt miniszter az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyére is hivatkozott folyamodványában: többek közt azt állította, hogy börtönbüntetését nem megfelelő körülmények között kell majd töltenie, mivel a romániai börtönök túlzsúfoltak. Érvei között az is szerepelt, hogy előzetes letartóztatása alatt halálos fenyegetéseket kapott, valamint hogy jogellenesen felállított bírói testület ítélte el, amely nem volt független és pártatlan – tájékoztatott az EJEB.
Az EJEB nem fűzött indoklást a döntéséhez.
Udreát 2018 júniusában – amikor éppen Costa Ricán tartózkodott – ítélték el jogerősen a Bute-gálaként ismert ügy bűnvádi perében. Semmisségi folyamodványát idén április 7-én elutasították, jelenleg egy újabb rendkívüli jogorvoslati eljárás van folyamatban az ügyben.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!