
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy rollerrel közlekedő fiút ütöttek el személyautóval hétfő délután a székelyudvarhelyi Wesselényi Miklós utcában. A közúti forgalmat lezárták.
2020. január 27., 15:482020. január 27., 15:48
2020. január 28., 09:362020. január 28., 09:36
Szemtanúk szerint többek között a fején sérült meg a fiú. Jelenleg két mentőautó, a helyi és az állami rendőrség munkatársai is a helyszínen vannak.
László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője portálunknak elmondta, három óra húsz perckor riasztották egységüket. A balesetben egy kilencéves gyerek sérült meg, akit mentők szállítottak a kórházba. Az állapotáról egyelőre nem voltak bővebb információi. Arra is kitért, hogy a helyszíni vizsgálatok szerint
„Erről persze az állami rendőrség munkatársai tudnak bővebb információkat mondani” – zárta a beszélgetést.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője portálunknak megerősítette, hogy egy kilencéves kiskorú sérült meg a balesetben, aki nem megfelelő módon próbált átkelni az úttesten rollerével, amikor elütötte egy autójával szabályosan közlekedő 39 éves csíkszeredai sofőr. A kiskorú a fejét ütötte meg, agyrázkódást szenvedett. Noha sérülései nem voltak súlyosak, további vizsgálatokra kórházba szállították.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!