
Próbafotó Az ember tragédiája előadásról
Fotó: Kozma Péter
Közel háromhónapos költözködést követően a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új, ideiglenes székhelyén, a volt öntöde épületében rendezkedett be. A társulat négy előadáson dolgozik egyidőben, rendhagyó helyszíneken terveznek bemutatókat.
2022. június 13., 17:332022. június 13., 17:33
A színházi évad végéhez közeledve négy előadáson dolgozik a Figura Stúdió Színház, amelyeknek a bemutatója a későbbiekben lesz.
„Közel három hónapos költözködés után most már annyira berendezkedtünk, hogy vissza tudtunk kanyarodni a tényleges tevékenységhez, amivel a színháznak foglalkoznia kell, ez pedig az előadások készítése.
– ismertette Keresztes Franciska, a színház irodalmi titkára. Rendhagyó irodalomórára készül Kolozsi Borsos Gábor, Moșu Norbert-László és Sosovicza Anna, Madách Imre: Az ember tragédiája című műve nyomán, amivel a 11-12. osztályos diákokat szeretnék bevonni a színház világába. Deli Szófia rendező, Markó Orsolya dramaturg és Zétényi Lina drámainstuktor irányításával elkezdődtek a próbák a Salamon Ernő Gimnáziumban.
Próbafotó Az ember tragédiája előadásról
Fotó: Kozma Péter
Bartha Boróka és Tamás Boglár ismét Botházi Mária kolozsvári író, publicista írásaiból készít felolvasószínházi előadást, hiszen a 2020 nyarán bemutatott, Biorobotnak nagy sikere volt. Ezúttal Szilágyi Míra jelentkezik egyéni előadással, amelyet Faragó Zénó rendez.
Szilágyi Míra is egyéni előadásra készül
Fotó: Kozma Péter
Az egyéni előadás rendezője a Figura színművésze, Faragó Zénó. A társulat meghívást kapott Brassóba, ahol hétfőn a S.Ö.R, vagyis a Shakespeare összes rövidítve előadást mutatják be. A társulat az Egyfeszten is több előadást játszik majd augusztus elején, majd ősszel egy új projektet indítanak el. Keresztes Franciska elmondta, hogy
Elsőként szeptemberben Gyergyóalfalu, majd októberben Csomafalva, novemberben Remete, decemberben Ditró színházkedvelő lakossága ismerheti meg jobban a Figura Stúdió Színház tevékenységét. A tervek szerint ez a program 2023-ban is folytatódik, így további településekre is eljutnak a társulat produkciói.
A Biorobot felolvasószínházi előadást is újra műsorra tűzik
Fotó: Kozma Péter
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!