
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A tavalyihoz viszonyítva kisebbek a nyolcadikos képességvizsgázó diákok jegyei, de a legjobb iskolák rangsorában is jelentős változások vannak, főleg Hargita megyében. Mindez és még más érdekesség is kiderült a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Informatika Tanszékének vezetői és diákjai által készített kimutatásokból. Ezekből tallóztunk.
2021. július 02., 10:492021. július 02., 10:49
2021. július 02., 20:392021. július 02., 20:39
Jelentős munkával bevezették és rangsorolták a Hargita és Maros megyei iskolákban elért eredményeket az egyetemi tanárok, diákok, és kimutatásukban rá lehet keresni egy-egy iskolára, de meg lehet nézni a városi és vidéki oktatási intézmények rangsorolását is.
A nyolcadikat végzett diákok az egyéni kódszám betöltésével megnézhetik, hogy eredményeik alapján város- és megyeszinten hányadik helyet foglaljak el, és számolhatnak, hogy bejutnak-e a kívánt gimnáziumi, szakiskolai osztályokba vagy sem. Az is kiderül, hogy
Országos szinten a megmérettetésre 123 119 nyolcadikos jelentkezett, ez 30 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Maros megyében a legjobb átlagokat a csak román tagozattal működő Papiu Ilarian Főgimnáziumban értek el: 8,76-ot (tavaly ott az átlag 9,01 volt);
A vegyes tannyelvű Európa Általános Iskolában az idei átlag 8,17 volt, míg 2020-ban 8,47. Az első tízben van a Bernády György Általános iskola is, ahol jelentős különbségek van a tavalyi (8,24-es) és az idei (7,7-es) átlag között. A vidéki iskolák közül első helyen a ratosnyai áll, 7,44-es átlaggal, de itt nincs magyar tannyelvű osztály, a második helyen az ákosfalvi általános iskola van 6,88-al.
A legjobb Hargita megyei eredményeket elért diákok az idei képességvizsgán a maroshévizi O.C. Tăslăuanu Gimnáziumban voltak, ott az átlag 8,02 volt, tavaly ez az iskola a második helyen szerepelt, most helyet cserélt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziummal, ahol az idei, iskolaszintű átlagjegy 7,89 volt, vagyis visszaesett a tavalyi 8,27-hez képest. Idén a Hargita megyei ranglistán a harmadik helyet a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Gimnázium foglalja el a maga 7,62-es átlagával; 2020-ban 7,09-cel a 13. helyen volt. Az első tíz legjobb eredményeket ért iskolák között ott van még a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola (7,39), a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum (7,33), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (7,33), a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola (7,1) és a szentegyházi Mártonffi János Általános Iskola (7,08).
A városi tanintézetek közül a legrosszabb átlaga idén a csíkszeredai Xantus János általános iskolának volt, 4,07. A vidéki iskolák között első helyen áll az Tusnád községi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola 7,45-el, ezt követi a nagygalambfalvi általános iskola a maga 7,15-ös átlagával. A rangsor utolsó helyén a székelyszenterzsébeti Pécsi Simon Általános Iskola áll (2,54).
Hargita megyében a legügyesebb nyolcadikot végzett magyar diák egy csíkszentkirályi fiatal volt, aki az idei vizsgán 10-es kapott matematikából és a három tantárgyból az átlaga 9,73 volt. Megyeszintem összesen tizenkilenc 10-es volt magyar nyelvből, többnyire vidéki diákok érték el a maximális pontszámot, van közöttük kápolnásfalusi, farkaslaki, csíkszentmártoni, csíkmadarasi, csíkszentimrei, lövétei, de több székelyudvarhelyi is. Egy csíkszentsimoni magyar diák szinte tökéletesen megoldotta a román nyelv és irodalom feladatokat, ő kapta a legjobb jegyet megyeszinten, 9,8-at. Városokra leosztva Csíkszeredában a legnagyobb jegy 9,66 volt, Székelyudvarhelyen 9,59, Székelykeresztúron 9,45, Gyergyószentmiklóson 9,1, a legmagasabb átlag Csíkszentkirályon született: 9,73. A leggyengébb eredmény a magyar diákok körében Székelyszenterzsébeten volt, ahol csupán két diák vizsgázott, és egyikük sem érte el az átmenő jegyet.
Maros megyében a magyar diákok körében a legmagasabb átlagjegy 9,82 lett, ezt egy marosvásárhelyi tanuló érte el. Az első ötven legügyesebb magyar diák közül a legtöbb marosvásárhelyi iskolákban végzett, van három szovátai, két szászrégeni és egy vámosgálfalvi is. Matematikából hét magyar tanulónak volt tökéletes a dolgozata, magyar nyelv és irodalomból 4-nek, ezek közül hárman vásárhelyiek, egy diák nagyernyei. Érdekességként kiemelhető, hogy volt olyan szovátai diák, aki magyar nyelvből 9,45-ös jegyet kapott, de románból csak 3,5 pontot ért el. A magyar diákok körében román nyelvből Maros megyében a legmagasabb jegy a 9,65 volt, egy marosvásárhelyi diák érte el. Erdőszentgyörgyön a legjobb eredmény 8,55 volt, Nyárádszeredában 8,57, Szovátán 9,45, Szászrégenben 9,55.
A részletes eredmények és összesítéseket ezen az oldalon lehet tanulmányozni. A maratoni munkát PhD Jánosi-Rancz Katalin Tünde vezette az informatikai tanszékről.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás