
A krumpli nagybani raktározását kellene megoldani, hogy jobbak legyenek az értékesítési lehetőségek. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Megerősítené vezető szerepét a romániai krumplitermesztők piacán Kovászna megye. Olyan stratégiát próbálnak kidolgozni, hogy 2020-ig megkétszerezzék a jelenlegi termelést, és a térségből biztosítsák a hazai krumplifogyasztás 20 százalékát.
2018. február 25., 18:002018. február 25., 18:00
A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság ebben az időszakban több találkozót is kezdeményezett a termelőkkel, hogy ezt a célkitűzést megvalósítsák. Könczei Csaba az igazgatóság vezetője lapunknak elmondta,
Könczei Csaba szerint, összefogással és a hatékonyság növelésével ezt meg lehet kétszerezni, és feltornázni 20 százalékra. Elmondása szerint Kovászna megye jelenleg is az ország legnagyobb burgonyatermesztője, a beültetett terület és a betakarított termés szempontjából is, ám ezen még mindig lehet javítani, ha növelik a hatékonyságot, és megteremtik a raktározásra a lehetőséget. A mezőgazdasági igazgató hozzátette: több éve hangsúlyozzák, ám továbbra is azt látják megoldásnak, ha a termelők szövetkeznek, közösen raktároznak, és keresnek piacokat.
– összegezte az igazgató. Tavaly ősszel
A felsőháromszéki nagytermelők Moldvába és Ukrajnába exportáltak krumplit, mások a nagyáruházaknak szállítottak: 75 baniért adták kilogrammját, ezért válogatott, előremosott, csomagolt és felcímkézett krumplit kínáltak.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!