
Amikor a kampány elér egy adott ingerküszöböt, akkor kezdődnek a gyakorlati tevékenységek. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A Marosvásárhelyi Rádió hallgatói segítségével újabb közösségi célú kampányt indított, amelyben a székelyföldi folyók, patakok, tavak kapják a főszerepet. A rádió honlapján felhívás olvasható, amely arra figyelmeztet, annak ellenére, hogy „szeretjük Székelyfödet”, mégis a vízbe dobjuk a szemetet.
2017. március 23., 18:042017. március 23., 18:04
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese lapunknak elmondta, a kampány már régebb elkezdődött Szeretjük Székelyföldet elnevezéssel. Akkor a bözödújfalui tó környékét tisztították meg, most az akciót szeretnék egész Székelyföldre kiterjeszteni.
„Ha tudatosan vigyázunk környezetünkre, akkor nem dobjuk a szemetet a folyóba, a használt elemeket a begyűjtőhelyekre visszük, és nem dobjuk a háztartási szemét közé, bevásárolni szatyorral megyünk, hogy ne kelljen újabb műanyag zacskót vásárolnunk, illetve nem vágjuk ki a fákat” – fogalmazta meg Szász Attila a tudatos környezetvédelem lényegét.
A vizek, erdők szennyezettsége sajnos nem új keletű probléma, mindenki látja, aki utazik vagy kirándul, mennyi hulladék, műanyag zacskó és palack, bádog, papír, el nem bomló anyag szegélyezi az utakat, rondítja az erdőket, a folyókat, tavak partját. A rádió munkatársai egy kisfilmmel is illusztrálták, mit jelent a környezetszennyezés, az állampolgári felelőtlenség. Ahhoz, hogy mindez megszűnjön, komoly mentalitásváltásra lenne szükség. Elsősorban azt kellene megérteniük az embereknek, hogy
Ahogy természetesnek tartják, hogy a tiszta víz, az ivóvíz mindig, korlátlan mennyiségben létezik, az is magától értetődővé kellene váljon, hogy nem pazarolnak, és kellőképpen vigyáznak az élővizekre, nem szennyezik azokat.
A rádió munkatársai azzal a felhívással fordulnak székelyföldi hallgatóikhoz, amennyiben fontosnak tartják, hogy tiszta ivóvizet fogyasszanak, szemétmentes környezetben éljenek, csatlakozzanak a projekthez. Ha szemetes vizeket látnak, fényképezzék le, és üzenetben küldjék el a Marosvásárhelyi Rádió közösségi oldalára. Ugyanakkor a kampány célja nemcsak az, hogy megmutassa, milyen szennyezettek a vizek, hanem hogy konkrét cselekvésre bírja a hallgatókat. Szász Attila elmondta, mikor a kampány elér egy adott ingerküszöböt, akkor kezdődnek a gyakorlati tevékenységek:
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!