
Az előadás a bűn kérdéskörét bontja ki. Egyfajta önfelismerésre számíthat a néző
Fotó: Jakab Lóránt
Az évad negyedik bemutatójára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata. Albu István rendezésében Racine Phaedra című drámáját március 31-én, pénteken 19 órától láthatja először a közönség. Az előadás a bűn kérdéskörét boncolgatja.
2017. március 29., 22:182017. március 29., 22:18
A darab rendezője, Albu István színházigazgató a miértekre is kitért az új előadás kapcsán. „Azért esett a választás a Phaedrára, mert a bűn kérdése foglalkoztat a leginkább, az, hogy milyen kérdéseket vet fel, és hogy hol vannak a határai, és hol vannak a saját határaink. Minden előadás nemcsak a mi számunkra, hanem a nézők számára is egyfajta önfelismerés. Bizonyos kérdéseket fel kell vessen bennünk, el kell gondolkodtasson. A Racine Phaedrája a bűn kérdéséhez juttatott el. A kérdések biztosan felmerültek már mindenkiben” – ismertette a rendező.
Fotó: Jakab Lóránt
„Mi történik velünk, ha napfényre kerülnek érzéseink? Ha be kell vallani, el kell ismerni azt, ami ott dobog a torkunkban? Leginkább talán ettől félünk. Félni szoktunk. Félünk törékenynek lenni, félünk felvállalni azt, ami ugyan tiltott, de ennek ellenére emberi. Phaedra az egyik legnagyobb görög hérosz, Thészeusz asszonya. Nő. Azaz feleség, ember, érző lény egy olyan világban, ahol a lányokat rabolni szokták, hajóval szöktetni őket a szigetvilágon át, s ha a szerelem lángja alábbhagy, hát csendben magukra hagyni egy palota hideg falai között. A régi szerelem emlékét ilyenkor leginkább csak apró hőspalánták őrzik: egy fiú, akinek nevétől még nem visszhangzik a föld, de akinek szívébe oltva ott él a példakép: a hős apa sorsa, kalandos élete, magasztos cselekedetei. Látszólag nyugodt világ ez: minden egyensúlyban. A vad, sziklás tájakat rettenthetetlen hősök tisztítják meg a veszélyektől, a kikötőkben pedig hűséges asszonyok várják férjeiket. Phaedra azonban szeret. És már nem Thészeuszt, aki hét tengeren át szöktette őt egykor: szívébe más férfi arcát csempészte a szerelem kíméletlen istene. Bűn-e szeretni azt, akit nem szabad? Ezt kérdezi az ógörög mítosszal, az abból ihletődött francia klasszikus tragédia szövegével a Figura új előadása” – olvasható a darab ajánlójában.
Fotó: Jakab Lóránt
A pénteki bemutatót követően az előadás április 2-án, vasárnap és 7-én, pénteken is megtekinthető, mindkét alkalommal 19 órától. Az előadást csak 14 éves kor felett ajánlják. Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (minimum 10 fő) 10 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 10 és 16 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában. Információk és jegyfoglalás a 0752-227 011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
Szereposztás
Thészeusz – Moșu Norbert-László, Phaedra – Vajda Gyöngyvér, Hippolytos – Faragó Zénó, Aricia – Bartha Boróka. Oinone – Máthé Annamária, Theraménes – Kolozsi Borsos Gábor, Ismené/Panopé – Boros Mária/Tamás Boglár, Küprisz – Szilágyi Míra. Az előadás dramaturgja Czegő Csongor, jelmeztervezője Márton Erika, díszlettervezője Tenkei Tibor, zeneszerzője Bocsárdi Magor, a darabot fordította Somlyó György.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!