
Pünkösd másodnapján, hétfőn tartják a széphavasi Szentlélek-kápolna búcsúját, ahová a szervezők, a Széphavas Egyesület és Vass Nimród István gyimesfelsőloki plébános nagy szerettet vár minden keresztényt és magyart.
2017. június 02., 13:532017. június 02., 13:53
A szépvízi templomtól 9.15 órakor indulnak a zarándokok, a Pogány-havason át kb. 9 kilométer a táv a kápolnáig, 600 méter a szintkülönbség. Gyimesfelsőlokról, a Ciherek-szádától 10.30 órakor lesz az indulás, ez az útszakasz kb. 5 km, a szintkülönbség pedig 450 méter. A Gyimesi-hágóról, a Fügés-tetőről 10.45-kor indulnak a zarándokok, innen 4,8 kilométer a táv, a szintkülönbség pedig 200 méter.
A Csíkszentmihályról és az Ajnádról érkezők a tervek szerint 12 órakor indulnak – a részletekről a helyi plébánosnál lehet érdeklődni.
Széphavason 13 órától rózsafüzért végeznek, a tizedek között Mária-énekek hangzanak el a gyimesi férfikórus előadásában. 13.40 órakor Kovács Nóri pünkösdi éneke hangzik el, majd a Széphavas Egyesület elnöke, Molnár Sándor köszönti az egybegyűlteket. Az ünnepi szentmise 14 órakor kezdődik, ezt Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános mutatja be. A szentmisét egy 40 perces ebédszünet követi, az ünnepség pedig Kovács Nóri koncertjével zárul.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!